Vágólapra másolva!
Kihelyezett tárgyalás keretében megkezdődött hétfőn Lukácsi Istvánnak, a helyi Szent Márton Kulturális Egyesület volt elnökének, a Független Kisgazdapárt egykori Győr-Moson-Sopron megyei elnökének, jelenlegi szervező titkárának büntető pere. Az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és a számviteli fegyelem megsértésével vádolja Lukácsi Istvánt.
Vágólapra másolva!

A vád szerint 3 millió 412 ezer forint vagyoni kárt okozott az egyesületnek volt elnöke. A vád szerint a civil szervezet a helyi kábeltévé-hálózat kiépítésére jött létre. Az egyesületet érintő APEH-célvizsgálat megállapította: 1990-es megalakulásuk óta adóbevallási és befizetési kötelezettségüket nem teljesítették, noha gazdasági, vállalkozói tevékenységet folytattak.

Az eljárásba bevont igazságügyi szakértő állásfoglalása szerint a pénztárkönyvek arról tanúskodnak, hogy 7 millió 370 ezer forint érkezett a lakóktól az egyesülethez. Ezzel szemben a rendőrség által megkérdezett tanúk összességében 10 millió 582 ezer forint befizetéséről nyilatkoztak.

A vádlott az első tárgyalási napon nem ismerte el bűnösségét. Azt állította, hogy az átvett pénzeket maradéktalanul átadta a kivitelezőknek, 1993-tól pedig az egyesület már csak a lakók és a kivitelezők közötti közvetítő szerepet vállalt.

Lukácsi István jelenleg is a Győr megyei önkormányzat képviselője, és a vagyonkezelői bizottság elnöke.

(MTI)