Orbán Viktor és Torgyán József találkozóján teljes volt az egyetértés<br/>

Vágólapra másolva!
A Fidesz és az FKGP vezetője már a koalíció megkötésekor egyetértett abban, hogy jogilag rendezni kell mezőgazdasági szövetkezetekben külső üzletrésztulajdonnal rendelkezők helyzetét, jelentette ki Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Orbán Viktor miniszterelnöknél tett látogatását követően. A két politikus egybehangzóan nyilatkozott arról, hogy a megbeszélésen megerősítették ezt a közös szándékot, és még az év vége előtt parlament elé kerülhet a végleges törvényváltozat.
Vágólapra másolva!

Orbán kifejtette, a külső üzletrésztulajdonnal rendelkezők jogos igényeit úgy kell rendezni, hogy az az egész magyar mezőgazdaság hasznára váljon. Ezért ő már az FKGP által készített alapjavaslatot is támogatta, bár a Fideszben valóban megoszlottak a szakmai vélemények a kisgazda tervezettel kapcsolatban. A kormányfő úgy vélekedett, hogy most a fideszes szakértőknek kell egy olyan megoldást találniuk, amely alkalmas a vitás kérdések tisztázására.

Torgyán József az FKGP elnökségének szerdai ülésén tájékoztatta a testületet a megbeszélésről. Az ülést követően elmondta, hogy a tervezet nem tartalmaz semmiféle hitelkonstrukciót vagy -garanciát, hanem "állami reparációról van szó".

A Szabó János honvédelmi miniszter és Homoki János politikai államtitkár esetleges leváltására vonatkozó kérdésre a kormányfő úgy reagált: ezt az ügyet nem létezőnek tartja. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy többen vitatják, a haderőreform folyamatosan halad. "Én azzal a honvédelmi vezetéssel szeretném befejezni a haderőreformot, amelyikkel elkezdtem" szögezte le a miniszterelnök.

Orbán azt is bejelentette, aláírta Perenyei Tamás kinevezését a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkári posztjára. Perenyei elődje, Wachsler Tamás szeptember 15-i hatállyal lemondott. Lányi Zsolt, a honvédelmi bizottság kisgazda elnöke üdvözölte a kinevezést. "Perenyei Tamás régi bútordarab, de azért a testület majd odafigyel munkájára" - fogalmazott.

Kövér László, a Fidesz elnöke szerint további egyeztetésekre lesz szükség az FKGP, illetve az MDF elnökével a 2002-es választási együttműködésről. Kövér elmondta, még az idén lezárná a tárgyalásokat, legközelebb Dávid Ibolya MDF-elnökkel egyeztet. Hozzátette, a fórummal még nem jutottak el a közös jelöltállításig, de a Békejobb szerepe sem tisztázódott a két párt között.

(Népszava)