Németh szerint nem a személyi kérdések a legfontosabbak az MSZP-ben<br/>

Vágólapra másolva!
A mást és másképpen gondolat jegyében három pilléren nyugvó modellt dolgozott ki a választási előkészületekre Németh Miklós. A volt miniszterelnök szerint ugyanis az MSZP-ben ma nem a személyi kérdések a leglényegesebbek, hanem az, miként lehet a pártot győzelemre vinni a következő választáson.
Vágólapra másolva!

Németh Miklós választásra vonatkozó elképzeléseit már ismertette Kovács László pártelnökkel, és ajánlását a kongresszus elé terjeszti. Meggyőződése ugyanis, hogy az MSZP-ben ma nem a személyi kérdések a leglényegesebbek, hanem az, miként lehet a pártot győzelemre vinni a következő választáson.

Németh Miklós szerint a választási előkészületek három pillére közül az egyik a 176 egyéni képviselőjelölt kiválasztása, felkészítése. A volt miniszterelnök ugyanis elengedhetetlennek tartja, hogy minden egyes jelölt a saját térségére vonatkozó egyéni programmal is rendelkezzék. A másik pillért a pártvezetőség, illetve az elnökség alkotja; ezen a szinten készülnek fel a kormányzásra, dolgozzák ki a kormányprogramot. Ugyanilyen erős pillérnek kell lennie a frakciónak is, amely folyamatos munkájával jeleníti meg a parlamentben a pártot - véli a politikus.

Németh Miklós elmondta, hogy modelljét az immár tizennyolc megyében szerzett tapasztalatai alapján állította össze. Úgy véli, hogy egyetlen csapat nem tud három feladatra egyformán koncentrálni, ezért dolgozta ki a hárompilléres struktúrát.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.14.)