Ingyen másoddiploma tanároknak<br/>

Vágólapra másolva!
Ingyen szerezhetnek a jövőben gyógypedagógusi, illetve pszichológusi diplomát a gyakorló tanárok és tanítók - ismertette az Oktatási Minisztérium terveit Pokorni Zoltán, a tárca vezetője a gyógypedagógus-képzés százéves évfordulója alkalmából rendezett konferencia megnyitóján.
Vágólapra másolva!

A gyógypedagógus-képzésben elmaradt a felsőoktatásra jellemző expanzió, többek között emiatt krónikus szakemberhiány alakult ki a területen - vázolta a jelenlegi helyzetet Pokorni Zoltán. Az oktatási tárca ezért növelni kívánja a képzőhelyek számát, s a tervek szerint rövidesen nemcsak Budapesten és Kaposváron, hanem az ország minden régiójában megkezdődhet a gyógypedagógus-képzés. A szakemberhiány csökkentését szolgálja az a terv is, hogy a gyakorló tanárok és tanítók ingyen szerezhessék meg második diplomájukat gyógypedagógusi, illetve pszichológus szakon.

A miniszter bejelentette: a nemrégiben elfogadott képzési követelmények szerint megindulhat az egyetemi szintű gyógypedagógus-képzés is. Ennek kialakítására rövidesen benyújtja akkreditációs kérelmét az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A miniszter szerint a jövő az integrált oktatásé, tehát az a cél, hogy egyre több sérült gyermeket oktassanak az ép gyerekekkel közösen. Ennek érdekében a miniszter szorgalmazta, hogy a gyógypedagógiai szakokat normál tanári szakokkal párosítsák a diákok, amire lehetőséget nyújt, hogy a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola az ELTE-hez integrálódott.

(Magyar Hirlap)