Kaposvár kifizeti a helyi tűzoltók elmaradt járandóságát<br/>

Vágólapra másolva!
A kaposvári tűzoltók kamatostól megkapják három éve halmozódó pótlékaikat, valamint távolléti díjakat, összesen mintegy 36 millió forintot. Az összeget a városi önkormányzat fizeti ki a tűzoltóknak, azonban a polgármester már segítséget kért a belügyi és a pénzügyi tárcától.
Vágólapra másolva!

Szita Károly Kaposvár polgármestere szerint a tűzoltók követelése jogos. Szerinte a központi döntés elhúzódása miatt a dolgozókat nem érheti hátrány, ezért is javasolta a képviselőtestületnek, hogy az önkormányzat vállalja magára az elmaradt díjak kifizetését. A tűzoltók, így két részletben - december 10-ig, illetve január 15-ig ? kapják meg járandóságukat. A polgármester ugyanakkor fontosnak tartotta elmondani, hogy a jelen helyzet kialakulásáért nem az önkormányzat a felelős, ezért az ezzel járó terheket nem viselheti egyedül.

Szita Károly ezért a belügyminiszterhez és a pénzügyminiszterhez fordult, kérve, hogy az érintett tárcák is járuljanak hozzá az adósság rendezéséhez. ''A tárgyalások alapján úgy látom, van esély arra, hogy az állam is szerepet vállaljon a jogos követelések teljesítésében'' ? véli Kaposvár polgármestere.

A város első emberének tudomása van arról, hogy a tűzoltók nemrég egy utolsó esélyt adtak az önkormányzatnak, hogy rendezze a tartozását, ellenkező esetben bírósághoz fordulnak a munkáltatójukkal szemben. ''Erre most már nem kerül sor, mert a szakszervezettel folytatott megbeszélésen egyezségre jutottunk, s reményeim szerint más városok is követik példánkat, s már csak a tűzoltók iránti megbecsülés jeléül kifizetik a tűzoltók elmaradt járandóságát" ? tette hozzá Szita Károly.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.16.)