Font Sándor: létezik a titokzatos Székely-kazetta<br/>

Vágólapra másolva!
Elismerte Font Sándor MDF-es képviselő: létezik olyan hangfelvétel, amely bizonyítja, hogy Székely Zoltán, a vesztegetési pénz elfogadásán ért képviselő - akit az eset után kizártak az FKGP-ből - törvénytelen tárgyalásokat folytatott. Bánk Attila, a kisgazdák frakcióvezetője szerint pártja ellen politikai támadássorozat zajlik.
Vágólapra másolva!

A sokak által keresett kazetta - amelyet vidéken készítettek Székely Zoltán tárgyalásáról - nem volt Font Sándor birtokában, de meghallgatta azt - jelentette ki a Magyar Hírlapnak az MDF-es képviselő, aki szerint a kazetta készítőjénél van. Úgy vélte: a szalag tulajdonosa rá volt kényszerítve a titkos felvétel elkészítésére. Font a Magyar Hírlapnak elmondta: több szempontból is összeférhetetlennek tartotta Székely elnöki tisztségét a közbeszerzéseket ellenőrző bizottságban, és az erre vonatkozó dokumentumokat hónapokkal ezelőtt átadta a házelnöknek. Mint mondta: a dokumentumok nyilvános iratok voltak, ám a közte és Áder János között lezajlott informális beszélgetés nem tartozik a nyilvánosságra.
Font Sándor azért nem tett feljelentést a törvénytelenséget igazoló hangfelvétel végighallgatása után, mivel egy képviselőnek - véleménye szerint - ez nem tartozik a feladatai közé, a bíróság előtt az ilyen jellegű felvételek általában nem számítanak elegendő bizonyítéknak, és a beszélgetésen használt kifejezések is csak a beavatottaknak fejezik ki egyértelműen a megtárgyalt üzlet lényegét. Font arról sem nyilatkozott, hogy a szalagon elhangzott-e Székelyen kívül más kisgazda-politikus neve. A Magyar Hírlap információi szerint azonban említették egy másik férfi nevét is - ő nem tartozik a kisgazdapárthoz -, aki Székely nevében tárgyalt több vidéki önkormányzat-nál. - Jól körülhatárolható politikai támadássorozat zajlik az FKGP ellen - jelentette ki Bánk Attila frakcióvezető a Napkeltében. A kisgazda-politikus ezt annak kapcsán közölte, hogy Csurka István, a MIÉP vezetője azt mondta: a kisgazdapártot ért vádak nem egy személyre irányulnak, mert olyan cselekményekről van szó, amelyeket együttesen lehet elkövetni. Bánk ezt úgy értékelte: megkezdődött a választási kampány. "A jobb- és a baloldali ellenzék támadja az FKGP-t. Ennek oka az lehet, hogy a Fidesz és az MSZP azonos erőviszonyokat képvisel, de egyikük sem tudna abszolút többséget elérni a választásokon" - fogalmazott a frakcióvezető. Hozzátette: ebben az esetben csak az tud kormányozni, akinek van koalíciós partnere. Ezért akarják kiszorítani a kisgazdapártot. Bánk Attila hallott arról, hogy egy másik kisgazdapárti honatyát is vártak arra a találkozóra, amelyen az ügyészségi nyomozók tetten érték Székelyt a vesztegetési pénz átvételekor, de a képviselő kapott egy telefonhívást, és nem ment el a Gellért térre. Ha ez igaz, és a legfőbb ügyész hasonló eljárást kezdeményez, mint Székely ügyében, a képviselő sorsa is követni fogja társáét - hangsúlyozta.
A Földművelésügyi Minisztérium tulajdonában lévő Agrárinnovációs Kht. különböző szervezeteknek, egyházaknak és iskoláknak nyújtott támogatásáról úgy látja: nem lehet azért támadni a minisztériumot, mert a feladatát végzi.
Nem támadássorozat, inkább visszaélés-sorozat zajlik, és nem a kisgazdapárt ellen, hanem az FKGP vezette minisztériumokban és azok környékén - reagált Bánk kijelentéseire a Magyar Hírlapnak Kovács László. Az MSZP elnöke közölte: a többi párttal történő egyeztetések nélkül teszik szóvá a "közpénzek intézményesített lenyúlását".

Vig György

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000. október 20.)