Egykori ügynökök olajos titkai<br/>

Vágólapra másolva!
Az olajbizottság mai ülésén többek között olyan nagy cégek vezetőit hallgatja meg, amelyek sok olajat használnak fel. A testület fideszes és MDF-es tagjai sajtótájékoztatóra készülnek. A Népszava információi szerint ezen megneveznek olyan egykori ügynököket is, akik szerepet játszhattak az olajügyek szervezésében.
Vágólapra másolva!

Az olajügyeket vizsgáló bizottság MDF-es tagja elmondta, hogy a felbomlott kelet-európai titkosszolgálatok emberei mellett a rendszerváltás után elbocsátott magyar ügynökök is szerepet játszhattak a magyarországi olajügyek szervezésében. Balogh László szerint a rendelkezésre álló adatok alátámasztják azt a feltevést, hogy a szervezett bűnözői csoportokban együttműködtek az egykor partnerkapcsolatban működő szolgálatok emberei. Az olajszőkítésben bizonyosan részt vettek a Szovjetunió szétesése után 90 százalékban munkanélkülivé vált KGB-állomány tagjai, de nem kizárt a román Securitate volt ügynökeinek érdekeltsége sem.

A képviselő szerint szinte biztosra vehető, hogy a 90-es évek közepén az országba betelepedett orosz-ukrán maffia "nem hagyta otthon a Magyarországon kapcsolatokkal rendelkező volt KGB-seit". Balogh elmondta: az olajbizottság előtt Boross Péter, az Antall-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztere is utalt a volt titkosszolgálatok érintettségére. Balogh úgy vélte, a szervezett bűnözésről szólva mindenki kihagyja a titkosszolgálatokat, pedig a jelek szerint komoly szerepük volt az olajügyekben: az ő érdekük lehet, hogy lejárassák Magyarországot és megakadályozzák EU-felvételét.

A képviselő kitért arra, hogy Nógrádi Zsolt is beismerte azt, amit ő maga kezdettől gyanított: a parlamenti albizottság előtti vallomásra valakik fölkészítették. "Jól körülhatárolható csoport üzent a koronatanú segítségével a szervezett bűnözés köréből a magyar politikának" - mondta Balogh.

(Népszava)

Korábban:

(1999. október 7.)