Vágólapra másolva!
A Stadler Józseffel szemben hozott korábbi elmarasztaló bírói ítéletet a Legfelsőbb Bíróság eljárási hibára hivatkozva megsemmisítette, és új tárgyalást írt elő. Az akasztói nagyvállalkozó büntetőperében csütörtökön kezdődik az újabb elsőfokú tárgyalássorozat Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Vágólapra másolva!

A sportmecénásként is ismert vállalkozó elleni vád ugyanaz, mint korábban volt, amelynek alapján 1998 áprilisában a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 9 évi börtönbüntetésre ítélte, előzetes letartóztatása azonnali elrendelése mellett.

Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság azonban - döntően eljárási szabálytalanságokra hivatkozva - hatályon kívül helyezte, a vállalkozó majdnem egy éve tartó előzetes letartóztatását pedig lakhelyelhagyási tilalommá változtatta, és egyben új eljárás lefolytatására utasította a megyei bíróságot.

Az újabb tárgyalássorozat előtti napig nem módosított, csaknem nyolcezer oldalas ügyészi vádirat szerint Stadler Józsefet változatlanul a folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt
okozó csalás, gazdasági előny jogosulatlan megszerzése és adócsalás bűntettével gyanúsítják.

Az eredeti vádra épülő büntetőügyet másik bírói tanács tárgyalja, ezúttal dr. Endre Istvánné bíró vezetésével.

A korábbihoz hasonlóan most is elhúzódó perre lehet számítani. Az idén - 22 tárgyalási napon - a vádlottakat hallgatják meg, a csaknem félszáznyi tanú, illetve a szakértők meghallgatására a jövő évben kerül sor.

(MTI)

Korábban:

(2000.07.13.)