Ikoncsempészt fogtak a komáromi vámosok<br/>

Vágólapra másolva!
Tizennégy különféle ikont találtak a pénzügyőrök egy lengyel állampolgár által vezetett Volkswagen utánfutójában pénteken, a magyar-szlovák határon Komáromnál. A képek értéke elérheti a több tízmillió forintot.
Vágólapra másolva!

A vámhivatal munkatársainak a Szlovákia felől érkező autó átvizsgálásakor feltűnt, hogy az utánfutó fenéklemeze vastagabb a kelleténél. A segédjármű szétszerelésekor 14 különféle ikont fedeztek fel, amelyek közül 7 darab az elsődleges szakértői vélemény szerint a védett kulturális értékek körébe sorolható. A képek értékét még nem állapították meg, de valószínű, hogy elérheti a több tízmillió forintot.

Az ellenőrzés során az ikonok mellett mintegy 200 csomag külföldi eredetű cigarettát is találtak az utánfutóban. A pénzügyőrök a festményeket és a cigarettát lefoglalták, a lengyel állampolgár ellen csempészet bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tettek.

(MTI)