Balesetet szenvedett a közlekedési miniszter<br/>

Vágólapra másolva!
Egy életveszélyes és egy súlyos sérültje van a szombati közlekedési balesetnek, amely Zala megyében a 7-es főút ordacsehi leágazójánál történt a közlekedési miniszter kocsijával. Nógrádi László és vele utazó felesége, valamint a sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Fotó: Havaria Press
Nógrádi László (Fotó: Havaria Press)

A Trabantban egy fiatal pár utazott. A férfi súlyosan, a nő életveszélyesen megsérült. A közlekedési miniszternek a jobb karja eltört, felesége és a sofőr könnyebben megsérült. A bekötött fejű közlekedési minisztert hordágyon, feleségét tolószéken vitték helikopterrel a budapesti Központi Baleseti Intézetbe. A helikopter előbb a kaposvári kórházba vitte a Trabant súlyosan megsérült női utasát. A Trabant súlyos, többszörös lábtörést szenvedő férfi utasa a marcali kórházba került. A sérültek állapotáról, a műtétekről csak később adnak felvilágosítást a kórházak.

A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium korábbi közlése szerint a tárca vezetője Zala megyében, Hahóton szombaton délelőtt felújított közlekedési csomópontot adott volna át, feltehetően ide utazott,
amikor a baleset történt.

(MTI)

Ajánló: