A Torgyán-villa építkezésén munkára jelentkező fiatalok nem tagjai a Független Ifjúságnak ? állítja

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A magát a Független Ifjúság legitim elnökének tartó Imrédy Szabolcs közleményben adta hírül, hogy Balogh Richárd és társai nyolc hónapja már semmilyen módon nem hozhatók összefüggésbe a szervezettel. Imrédy annak kapcsán adta ki közleményét, hogy Balogh Richárd és társai - akik szerint hivatalosan ők képviselik a Független Ifjúság törvényes elnökségét - a hét végén Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter épülő családi házánál munkára jelentkeztek.

A közlemény szerint a demonstráló Balogh Richárdot és társait február 19-én a Független Ifjúság tagsága egyhangúlag leváltotta a szervezet éléről, és új vezetőséget választott. A Fővárosi Bíróság március 20-án bejegyezte az új vezetőséget, ám ez a határozat nem emelkedett jogerőre, mivel Balogh Richárd és társai fellebbezést nyújtottak be a döntés ellen - állítja Imrédy Szabolcs.

Szabolcsi szerint a Független Ifjúság vezetősége és teljes - 7500 fős - tagsága elítéli a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elleni szervezett kampányt, amelynek része volt a vasárnapi provokáció is.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.30.)