A honvédelmi bizottság meghallgatná Szabó János minisztert a Kis Újság ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága felkéri Szabó János honvédelmi minisztert, hogy jelenjen meg a testület ülésén és számoljon be a minisztérium és az Arculat Kft. kapcsolatáról. A kedden meghallgatott helyettes államtitkárok ugyanis nem tudták tisztázni az ügyet. A két meghallgatott szerint a havi 800 000 forint díjazású szerződést a miniszter kötötte az Arculat Kft.-vel. Ennek fejében lapszámonként két-három honvédelmi tárgyú cikk megjelenését várták a Kis Újságtól. Mivel a megbízás értéke 8 millió forint, ami az általános forgalmi adó nélkül értendő, így az nem került a közbeszerzés hatálya alá.
Vágólapra másolva!

A döntést a parlamenti bizottság azt követően hozta, hogy keddi ülésén meghallgatta Szabó János professzor és Kárász János honvédelmi helyettes államtitkárok beszámolóját az Arculat Kft. és a minisztérium közötti szerződésről, valamint az annak teljesítéséről lefolytatott belső vizsgálatról.

Képviselői kérdésekre válaszolva Szabó János elmondta, hogy az Arculat Kft.-vel a miniszter kötött szerződést a tárca tevékenységének népszerűsítésére.

A helyettes államtitkár szerint a minisztériumi sajtófőosztály vezetője ellenőrizte, hogy eleget tesz-e az Arculat Kft. a megállapodásnak, amely szerint lapszámonként két-három honvédelmi vonatkozású cikket kellett elhelyeznie a Kis Újságban.

Szabó János közölte: pontosan nem tudja, hogy a szerződést 1999 mely hónapjában kötötte a minisztérium a kft.-vel, de a megállapodás a múlt évre 5 millió forintról szólt, és havonta 800 ezer forint kifizetést jelentett.

Hozzátette: a 2000. évre aláírt hasonló szerződés ugyanolyan havi összeget tartalmazott.

Szabó János arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy a Kis Újságban elhelyezett cikkek megfelelő hatékonysággal szolgálták-e a minisztérium propagandáját.

Nem kívánta megmondani, hogy ismeretei szerint hány példányban jelenik meg a Kis Újság, mert tudomása szerint a példányszámok megjelenésenként is változnak.

Szabó János nem tudott válaszolni Mécs Imre (SZDSZ) kérdésére azzal kapcsolatban, hogy az Arculat Kft. egy "megfelelő" orgánum keresésére kapott megbízást a honvédelem propagandájához, vagy kifejezetten a cikkek Kis Újság-beli megjelentetéséről volt szó.

Kárász János a közbeszerzési eljárással kapcsolatos szabályok betartását firtató képviselői kérdésre reagálva azt mondta, hogy a kiírás határa 8 millió forint ugyan, de az összeget általános forgalmi adó nélkül kell értelmezni.

Juhász Ferenc, a honvédelmi bizottság MSZP-s alelnöke úgy vélekedett, hogy a havi 800 ezer forintos minisztériumi kifizetés mindenképpen elérte azt a határt, amelynél már közbeszerzési
eljárást kellett volna lefolytatnia a minisztériumnak.

Javasolta: a bizottság hívja meg a szerződést aláíró minisztert, mivel szerinte a tárca és az Arculat Kft. közötti kapcsolatot a helyettes államtitkárok nem tudták tisztázni.

Vidoven Árpád (Fidesz) indítványozta, hogy a minisztert arra is kérjék fel: az 1997. évtől, tehát az előző kormány időszakából is készüljön fel a NATO-kommunikációs költségvetésből és ismertesse azt teljes egészében a bizottsággal.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.06.)