Ledöntötték az egykori Regnum Marianum templom helyén álló emlékmű fakeresztjét<br/>

Vágólapra másolva!
Öt fiatal férfi szerda hajnalban ledöntötte az egykori Regnum Marianum templom helyén álló emlékmű fakeresztjét Budapesten, a városligeti Felvonulási téren. Az elkövetők közül egyet a helyszín közelében, hármat pedig lakásán fogott el a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Csoportosan elkövetett garázdaság alapos gyanúja miatt indult eljárás öt budapesti gimnazista ellen, akik szerda hajnalban ledöntötték a Regnum Marianum templom helyén álló emlékmű fakeresztjét a XIV. kerületi Felvonulási téren.

Az elkövetők mintegy másfél méter magasságban a tartóról lefűrészelték a fakeresztet, ledöntötték és annak egyik szára eltört. A fiatalemberek a kereszt talpazatára piros színnel, 3-4 centiméteres betűkkel a "Budapesti Felszabadító Gárda" szöveget írták fel, valamint egy ötágú csillagot rajzoltak.

Az állampolgári bejelentés nyomán a helyszínre érkező rendőrök az egyik közeli trolibusz megállóban "intézkedés alá vontak" egy 18 éves fiatalembert, aki elismerte, hogy négy barátjával együtt döntötte le a fakeresztet. Z. Ádám megnevezte társait, akik közül J. D.-t, L. Gábor Sándort és P. K.-t egyikük VII. kerületi Izabella utcai lakásában találták meg a rendőrök. A fiatalemberek közölték, hogy tettüket előre kitervelték, és elmondták, hogy a fakeresztet L. Gábor Sándor fűrészelte el.

Az elkövetők útmutatása nyomán a rendőrök megtalálták a fűrészeléshez használt fekete nyelű vas vágólapú lombfűrészt, valamint az Izabella utcai lakásból lefoglaltak egy alkoholos piros színű filctollat is.

A kerületi rendőrkapitányságra előállított fiatalokkal szemben a további eljárást a BRFK Vizsgálati Főosztálya folytatja le és a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó ötödik társuk felkutatására a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette.

Barbár és brutális tettnek nevezte az 1950-ben lerombolt budapesti Regnum Marianum templom helyén álló fakereszt ledöntését Spányi Antal, Esztergom-budapesti Főegyházmegye katolikus püspöke. A püspök megdöbbenését fejezte ki a történtek hallatán és azt mondta, hogy az esetet semmiképp sem lehet szó nélkül hagyni.

Szerinte a történteket még fájdalmasabbá és súlyosabbá teszi, hogy a kereszt ledöntését előre megfontoltan hajtották végre. "Vannak szent dolgok, amelyeket kölcsönösen meg kell becsülni. Ilyenek a vallási jelképek is" - mondta.

Spányi Antal reményét fejezte ki, hogy a rendőrség részletekbe menően kivizsgálja az esetet, és nem engedi, hogy a hasonló cselekmények elszaporodjanak. Úgy vélte: az eset ráirányítja a figyelmet arra, milyen fontos az ifjúság nevelése, azon értékek elültetése, amelyek nélkül nem létezhet igazságos és emberhez méltó társadalom.

A püspök szerint elképzelhető, hogy az elkövetők gyerekes bolondságból hajtották végre tettüket. Mint mondta, egyelőre nem tudni, "nincs-e mögöttük valamiféle, gyermekeket bolondító mozgalom".

"A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ frakciója megdöbbenésének és tiltakozásának ad hangot a Regnum Marianum ért barbár támadás miatt" - tudatta a képviselőcsoport szerdai közleményében. A közgyűlésben ellenzékben lévő frakció felszólítja Demszky Gábor főpolgármestert, hogy a kereszt helyreállításának költségeit a főváros vállalja magára.

(MTI)