Az olajbizottság kedden hallgatja meg Sándor Istvánt<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Sándor Istvánt kedden 9 órára szállítják át a vizsgálati fogságból a Ügyészségi Nyomozóhivatalba, hogy ott a parlament olajügyi bizottsága kihelyezett ülése keretében találkozhasson vele.

Az alvilági körökben "Papa"-ként ismert volt rendőrtisztet vasárnap vette őrizetbe a rendőrség, mert két rendbeli hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel gyanúsítják, amelyeket a nyomozóhatóság szerint 1995 és 1997 között követett el.

Hétfőn nem tudta meghallgatni Sándor Istvánt az olajbizottság, habár határozatban kérték az ügyészségtől, hogy tegyék lehetővé Sándor István bizottság előtti meghallgatását. Emellett hétfőn levelében a fővárosi főügyész-helyettes arról tájékoztatta a bizottságot, hogy az alezredes őrizetbe vétele nem áll kapcsolatban az olajügyekkel, de nem hallgatható meg, mert a nagy nyilvánosság előtt tett nyilatkozatai hátrányosan befolyásolhatják a nyomozást.

(HavariaPress)

Korábban:

(2000.10.30.)