Bizalmat szavaztak a felmentett polgármesternek Sajószögeden <br/>

Vágólapra másolva!
Az időközi polgármester-választáson a hét végén a 2327 lelkes borsodi Sajószögeden az 1908 szavazati joggal bíró választó ismét Ládi Balázs volt polgármestert - akit a bíróság különböző vádak miatt elítélt - választotta meg a falu első emberének.
Vágólapra másolva!

Ládi Balázst ez év júniusában a bíróság sikkasztás és jármű önkényes elvitelének vétségében mondta ki bűnösnek, ezért 90 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, azonban a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el. A jogerős ítélet miatt a megyei közigazgatási hivatal vezetője megvonta a polgármester aláírási jogát, ezzel lényegében megszüntette a tisztségét is. A törvény értelmében 72 napon belül kellett kitűzni az időközi választást. A polgármesteri cím ismételt elnyerésére a falu volt első embere is pályázott, mivel ezt a törvények nem zárják ki. Rajta kívül Galambossy Gyuláné és Varga Lászlóné helyi lakosok indultak a tisztségért.

A vasárnapi voksoláson Sajószöged szavazásra jogosult lakóinak 49,5 százaléka jelent meg, nyolcvan százalékuk továbbra is a volt polgármestert tartotta legalkalmasabbnak a település vezetésére. A második helyen Varga Lászlóné végzett a leadott voksok 15 százalékával, Galambossy Gyulánéra a település 5 százaléka adott szavazatokat.

(MTI)