Turi-Kovács Béla lehet az új környezetvédelmi miniszter<br/>

Vágólapra másolva!
Turi-Kovács Bélát, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának kisgazda alelnökét jelölte a környezetvédelmi tárca élére Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke.
Vágólapra másolva!

Torgyán József szerdán Berettyóújfaluban megerősítette: hivatalosan is kezdeményezte Orbán Viktor miniszterelnöknél Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter felmentését. A kisgazda pártelnök azt mondta: Ligetvári Ferenc kitűnően látta el szakmai feladatait.

"Sajnos ugyanez nem fogalmazható meg a minisztérium vezetésével és az intézményrendszer működésével kapcsolatban" - tette hozzá Torgyán, aki szerint ezért szükségessé vált "egy erős kezű vezetőnek az odatétele". Torgyán úgy látja: Turi-Kovács Bélának igazgatási gyakorlata is van, így nem lesz problémája a feladat ellátásával.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 7.)