A volt KFOR-parancsnok szerint perverz a Papp Gyula elleni vád<br/>

Vágólapra másolva!
A koszovói magyar KFOR-kontingens volt parancsnokának, Papp Gyulának az ügyvédje a másodfokú eljárás során fel kívánja használni azt a levelet, amelyet Michael Jackson tábornok, a KFOR egykori vezetője azután írt, miután értesült arról, hogy a bíróság több vádpontban is bűnösnek találta Papp Gyulát. Jackson perverziónak nevezi, hogy Pappot azzal kritizálták, hogy elhagyott építőanyagokat használt fel a magyar tábor építésekor.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa múlt csütörtöki, nem jogerős elsőfokú ítéletében bűnösnek találta Papp Gyula alezredest az elöljárói hatalommal való visszaélés, valamint a csalás és a magánokirat-hamisítás elkövetésében, ugyanakkor ejtette a lopás és az elöljárói intézkedések elmulasztása vádját. Papp Gyula és ügyvédje fellebbezést jelentett be az alezredes bűnösségét megállapító döntések ellen.

Michael Jackson - aki akkor vezette KFOR-erőket, amikor még Papp Gyula volt a magyar kontingens parancsnoka - az ügyvédnek írt levélben kiáll Papp mellett. Állítja: az alezredes kiemelkedő tevékenységet nyújtott a KFOR-műveletek végrehajtásában, a parancsokat a legkiválóbb módon teljesítette.

"Papp Gyula tulajdonságai magukban foglalják annak képességet, hogy képes a legjobban felhasználni a korlátozott erőforrásokat" - olvasható a levélben. A tábornok szerint perverzió kritizálni Papp Gyulát, amiért elhagyott építőanyagokat használt fel a tábor építésekor, hiszen a házak, épületek tulajdonjogát is nehezen lehetett megállapítani.

- Háborús konfliktus idején nagy különbség van a polgári javak fosztogatása és az elérhető, elhagyatott anyagok közcélú felhasználása között. Papp Gyula ez utóbbit tette, és ezt én tanúsítani is kész vagyok - fogalmaz a tábornok.

Michael Jackson parancsnok szerint a magyar jogászok egy része közönyös azon katonákkal szemben, akik életüket teszik kockára azért, hogy a nemzetközi közösség szemében Magyarországnak komolyabb elismerést biztosítsanak.

(MTI)