Vágólapra másolva!
Elégedetten távozott a kormányfőtől csütörtökön Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke. Mint a megbeszélés után kiderült: a bíróságok a következő két évben mintegy 3 milliárd forinttal több pénzt kapnak, mint amennyivel eddig a kormány számolt.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor kormányfő és Solt Pál találkozóját követően Solt Pál, az OIT és a Legfelsőbb Bíróság elnöke elmondta, a kormányfő ígérete szerint a miniszterek várhatóan már a jövő héten döntenek arról, hogy az igazságszolgáltatás még az idén hozzájut a helyi bírák részére törvényben meghatározott 10 százalékos illetménypótlékhoz, amelynek fedezete 510 millió forint. Támogatja a kormány Rubovszky Györgynek, az OIT tagjának azt az önálló képviselői indítványát is, amely szerint a bírák alapilletményének emeléséhez szükséges fedezetet a következő két évben ne létszámleépítéssel teremtsék elő - erre az igazságszolgáltatásban nincs mód -, hanem a növekmény forrása a költségvetés legyen. Ez a jövő évben 760 millió forint átutalását jelenti a bíróságok javára, a 2002-ben pedig 1,5 milliárd forintos többletet ad az eddigi javaslathoz képest.

Mint elhangzott, Orbán Viktor elismerte ugyan, hogy a március elseje óta hatályos szabálysértési törvény új terheket rótt a bírói karra, hiszen a szabálysértési határozatok a bíróságon felülvizsgálhatók, az esetleges létszámnövelés lehetőségét azonban az első teljes év tapasztalatainak elemzése után, jövő márciusban vizsgálják meg.

Solt Pál elmondta: a Legfelsőbb Bíróság helyzetéről nem volt szó. Hozzátette: a legfőbb bírói fórum munkaterhét alapvetően az ítélőtábla felállításával lehet csökkenteni. Hozzájárulhat azonban ehhez az eljárásjogi szabályok módosítása is, a csekély jelentőségű ügyekben nem feltétlenül kell megadni a fellebbezés lehetőségét.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke kijelentette: a kormányfő megelégedéssel vette tudomásul, hogy az OIT az olajügyekkel összefüggésben nem csak a büntetőeljárások soron kívüli intézését rendelte el, hanem legutóbb határozott a közigazgatási, a polgári és más perek gyors tárgyalásáról is.

A bírói kar vezetője végül szólt arról: tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy amennyiben - amerikai mintára - átfogó korrupcióellenes szabályozás születik, nincs akadálya annak, hogy megvizsgálják az igazságszolgáltatásban dolgozók anyagi helyzetének áttekintését, átvilágítását. Ehhez azonban - mondta az elnök - még meg kell ismerni a tervek részleteit.

A tavalyinál jobb véleménnyel van a magyar bíróságokról az Európai Unió. Legfrissebb országjelentése szerint kielégítően működik a magyar igazságszolgáltatás, ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság túlterheltsége megakadályozza, hogy eleget tegyen alkotmányos kötelezettségének, vagyis a jogegységi döntések meghozatalának. A jelentés kitér a bíróságok pénzügyi helyzetére is, és jelzi: az eredetileg tervezetthez képest egyharmadával csökkentették a központi pénzügyi forrásokat. Erről Zanathy János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalának vezetője tegnap számolt be.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: