Elkészült a Pándy-ügyben a vádirat<br/>

Vágólapra másolva!
Pándy András magyar származású belgiumi segédlelkész és leánya, Ágnes bűnügyében a brüsszeli bíróságon elkészült a vádindítvány. Az ügyészség vádindítványa két felesége és négy gyermeke meggyilkolásával, illetve vérfertőző viszonyra kényszerítéssel vádolja az 1956-ban nyugatra menekült egykori protestáns segédlelkészt. A férfi 1997 ősze óta letartóztatásban van.
Vágólapra másolva!

A három éve börtönben ülő Pándy Andrásnak és Ágnesnek elvben jövő kedden kellene megjelennie legközelebb a brüsszeli bíróság vádtanácsa előtt, ahol kihallgatnák őket a vádindítvánnyal kapcsolatban. Ezt azonban feltehetőleg későbbre halasztják, mert mindkét gyanúsított ügyvédje időt kér a roppant terjedelmes peranyag áttanulmányozásához. A 80 jókora irattartót megtöltő peranyag összefoglalásaként az ügyészség vádindítványa két felesége és négy gyermeke meggyilkolásával vádolja az 1956-ban nyugatra menekült egykori protestáns segédlelkészt. Ugyancsak vádolják Pándyt azzal, hogy vérfertőző viszonyra kényszerítette két saját lányát, Ágnest és Timeát, valamint fogadott lányát, Tündét. Az ügyészség Pándy Ágnest apja bűntársaként szintén hat családtag meggyilkolásával vádolják.

Az első számú gyanúsított, Pándy András a három évi előzetes fogva tartás alatt következetesen tagadta az ellene emelt vádakat, és azt állítja, hogy semmi köze feleségeinek és gyerekeinek eltűnéséhez, sorsukról nem tud.

Ágnes részletes önvallomást tett, amelyben azt vallotta, hogy apja felbujtására és utasításai szerint ő ölte meg apja két feleségét, köztük tulajdon anyját, továbbá két fivérét, de két húgát nem. Timeát megpróbálta megölni, de elvétette, s azt végül apja ölte meg, Tünde sorsáról pedig semmit sem tud. Ügyvédje úgy véli, hogy a bíróság előtt meggyőzően be tudják majd mutatni, hogy Pándy már elhatározta Ágnes mint kellemetlen koronatanú és bűntárs meggyilkolását is, csak nem volt ideje rá. Ennek és a feltáró vallomásnak az alapján remélnek kegyelmet kapni Ágnesnek az esküdtektől.

Mivel perdöntő tárgyi bizonyíték a háromévi nyomozás alatt nem került elő sem Pándy brüsszeli, sem magyarországi házaiból, és más közvetlen tanú sincs, a bíróságnak a jelek szerint főleg Ágnes vallomása alapján kell majd döntenie. Ágnes vallomását apja azzal próbálja hiteltelenné tenni, hogy szerinte lánya egy szekta agymosásának áldozata, és képtelenségeket hord össze.

(MTI)

Korábban:

(2000.05.17.)