Vágólapra másolva!
Pert indít vádlói ellen Deli István, az FKGP nyíregyházi elnöke, helyi önkormányzati képviselő, akit az SZDSZ városi szervezete azzal gyanúsított meg, hogy jogtalanul jutott 32,7 millió forint területfejlesztési támogatáshoz és jelzálog-bejegyzési lehetőséghez a település tulajdonában lévő egyik ingatlanra. Ugyancsak peres útra tereli az ügyet a politikus résztulajdonában álló vállalkozás is.
Vágólapra másolva!

Deli István, az FKGP nyíregyházi elnöke a személyiségi jog védelme érdekében jogi úton kíván elégtételt venni a Szabad Demokraták Szövetsége által indított politikai támadások miatt. Ugyanezt teszi az a vállalkozás is, amelynek résztulajdonosa, és szintén érintett lett az ügyben.

A nyíregyházi kisgazda elnök szerint a résztulajdonában lévő Kelet-Vet Kft. és a Nyíregyházi Főiskola által létrehozott konzorcium - amely Regionális Agrár- és Élelmiszer-ipari Innovációs Központ létrehozására pályázott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanácsnál - teljesen jogszerűen nyert 32,7 millió forintos vissza nem térítendő támogatást. Mint ahogy jogszerű volt a közgyűlési határozattal hozott önkormányzati hozzájárulás is a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges, városi ingatlanra történő jelzálog-bejegyzéshez - állítja Deli István, aki az ügyről csak a jogi eljárás befejezését követően kíván részletesen nyilatkozni.

(MTI)

Korábban:

(2000.11.21.)