Nem kapott még felkérést Mikola az egészségügyi miniszteri posztra<br/>

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi miniszteri poszt betöltésére egyelőre nem kapott határozott felkérést az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója. Jelenleg is folynak az egyeztetések az ügyben.
Vágólapra másolva!

Mikola István megismételte álláspontját, miszerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ezermilliárd forintos pénzalapja megfelelő eszköze lehet az egészségügyi szakmapolitikai kérdések megvalósításának. Ezen túlmenően ez a forrás "hatalmas érdekérvényesítési lehetőséget" jelent. Mikola szerint az OEP által kezelt forrásokkal fontos lépéseket lehet tenni a népegészségügy érdekében, és a finanszírozás hatékonyabb módszer e téren, mint például a sztrájkok.

Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója kijelentette: elkötelezett híve a kormányzatnak és a miniszterelnöknek, és örül annak, hogy az egészségügy átszervezését a kormányfő is hasonlóképpen látja, mint ő. "A döntést Orbán Viktornak kell meghoznia, hogy fel tud-e vállalni egy ekkora változtatást az egészségügyi struktúrában" - mondta.

Mikola reményét fejezte ki, hogy a hét végi rendkívüli kormányülés után már elhangozhat a kormányszóvivői bejelentés ebben a kérdésben. Ugyanakkor nem tudja, hogy mi lesz a személyes sorsa a továbbiakban, mindenesetre - fogalmazott - jó helyen érzi magát az országos vérellátó élén.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 16.)