Lesz kiegészítő családi pótlék<br/>

Vágólapra másolva!
Januártól mégis bevezetik a kiegészítő családi pótlékot, tehát a gyermekvédelmi támogatás helyett ezen a címen havonta négyezer forint jár majd a rászorulóknak. Elkészültek a tárcák számításai is az adókedvezményekről: eszerint jövőre például a minimálbéren élő, három gyermeket nevelő családok - az év végi adójóváírást is beleszámolva - 99 700 forintot kapnak havonta.
Vágólapra másolva!

Jövő évtől mégis bevezetik a szakértői és politikai körökben nagy vihart kavart kiegészítő családi pótlékot. Mint ismeretes, éppen ennek a családtámogatási formának a tervezete osztotta meg az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságát olyannyira, hogy egy akkor még fideszes képviselőnő, Hortobágyi Krisztina is ellene szavazott. (Később - többek között - emiatt is lépett ki a párt soraiból.) Az ellenzék, illetve a fideszes képviselőnő azért tiltakozott az új segély ellen, mert úgy vélték: alig kapnak így majd többet a családok, s ezzel lényegében a kormány "kipipálja" a nehéz helyzetben lévő családok sorsának rendezését.

Annak ellenére, hogy a bizottság leszavazta a javaslatot, a beterjesztők megjósolták: más testületen keresztül biztosan bejuttatják a kezdeményezést.

Végül a költségvetési bizottság mondott igent a tervezetre, így még az idén tárgyalja, s várhatóan meg is szavazza a parlament - nyilatkozta lapunknak Szemkeő Judit, a szociális tárca politikai államtitkára.

Ez azt jelenti, hogy januártól megszűnik a rendszeres gyermekvédelmi támogatás (jelenleg 3320 forint), s helyette kapják majd a szociálisan rászorulók az új juttatást, azaz havonta négyezer forintot.

Időközben elkészültek a pénzügyi és szociális tárca számításai a 2001. évi adókedvezményekről és családi támogatásokról. Eszerint: ha egy háromgyermekes, kétszülős családot veszünk alapul, ahol mindketten a 40 ezer forintos minimálbéren dolgoznak, akkor a támogatásokkal együtt havonta 100 ezer forintot kapnak. Attól a szülőtől, aki bejelentette a gyereket, nem vonnak adót, csak a tb- és munkavállalói járulékokat fizeti. A levonás összesen 12,5 százalék, azaz 35 ezer forintja marad. A másik szülő fizeti a személyi jövedelemadót, de év végén kérhetik az adók egybevonását: így ekkor a család adott évre 50 400 forintot igényelhet vissza.

Decemberben két alkalommal utal családtámogatási ellátásokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Így a folyósítás feladatának év eleji átadása miatt nem késhet a januárban esedékes összeg.

A kormány januári határozata értelmében a családi pótlék, az iskoláztatási támogatás, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás és az anyasági támogatás érintettekhez való eljuttatása a Pénzügyminisztérium illetékes szervezetének feladata lesz. Ugyancsak átadja az OEP a keresetkiegészítés, az átmeneti keresetkiegészítés és a fogyatékossági támogatás megállapításával és folyósításával kapcsolatos tennivalókat.

Aki munkahelyén veszi fel a támogatásokat, az továbbra is a fizetésével kapja az összeget.

(Népszava)

Ajánló: