Időközi választást tartanak Örménykúton és Tiszabőn <br/>

Vágólapra másolva!
Közepes érdeklődés mellett, csendesen zajlik az időközi választás a Békés megyei Örménykúton. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn is zavaró körülmények nélkül kezdődött meg a voksolás.
Vágólapra másolva!

Vasárnap délelőtt a 451 választópolgár 12 százaléka járult Örménykúton az urnákhoz, hogy az augusztusban lemondott önkormányzati képviselők helyére újakat válasszon. Idén augusztusban három helyi képviselő mondott le az ötből, az 580 lelkes észak-békési településen, határozatképtelenné téve a képviselőtestületet. A lemondások hátterében a települést megosztó, a szomszédos Hunyával megkötött iskolafenntartói társulás állt és az, hogy az örménykúti általános iskola 48 tanulójából 16-an ősszel szarvasi iskolákba iratkoztak át. A megüresedett képviselői helyekre először az 1998-as önkormányzati választásokon már megmérettetett és a lemondott képviselők után a legtöbb szavazatot kapott egykori jelölteket kérték fel. Közülük azonban senki nem vállalta a jelöltséget. A december 3-ára kiírt időközi választásokon a három megüresedett helyre öt jelölt pályázik. A választás a részvételi aránytól függetlenül érvényesnek számít majd.

Zavaró körülmények nélkül kezdődött meg az időközi helyhatósági választás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn. A 2222 lelket számláló faluban 1191 választásra jogosult szavazhat az új elöljáróra illetve képviselő-testület tagjaira. A polgármesteri posztra ketten aspirálnak, közülük Négyesi Zoltán a rendszerváltás előtti utolsó tanácselnök, majd 1990 és 1998 között a település első embere volt. Ellenfele Nagy Rudolf, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség helyi szervezetének elnöke, a kisebbségi önkormányzat tagja. A kilenc tagú önkormányzati testületbe huszonhét jelölt közül lehet választani. Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik leghátrányosabb helyzetű, többségében romák lakta településén szeptemberben azért oszlatta fel magát a faluvezetés, mert megromlott a munkakapcsolat Gál Miklós polgármester és testület között.

(MTI)