Kampánycsendet sértett a ma kezdődő választás előtt Rapcsák András<br/>

Vágólapra másolva!
Időközi helyhatósági választás kezdődött vasárnap reggel hat órakor Hódmezővásárhelyen. Az alföldi városban a közgyűlés szeptemberben feloszlatta magát a tavaly márciusban állásából felfüggesztett polgármesterrel, Rapcsák Andrással kialakult vitás helyzet miatt. A jelenlegi helyzet sem problémamentes, mivel a választási bizottság szerint a volt polgármester megsértette a kampánycsendet.
Vágólapra másolva!

A 38.934 szavazásra jogosult polgár 14 egyéni választókerület hatvan szavazókörében adhatja le voksát 142 képviselőjelöltre. A polgármesteri tisztségért három jelölt indul. Rapcsák András a Fidesz - Magyar Kereszténydemokrata Szövetség -Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület koalíció jelöltje. Ellenfelei Mucsi Imre, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Halász Imre, hódmezővásárhelyi vállalkozó, mindketten függetlenek.

Több polgár bejelentését kivizsgálva a hódmezővásárhelyi választási bizottság megállapította, hogy Rapcsák András polgármester-jelölt megsértette a kampánycsendet. Dubecz György jegyző, a bizottság vezetője szerint az időközi helyhatósági választást megelőző napon, szombaton is terjesztette Rapcsák András a Hódmezővásárhelyi Kurir című újság előző napi, december 1-jei számát. A határozat indoklása úgy szól: Rapcsák András a választói akarat befolyásolására alkalmas információk közzétételével a kampánycsendet megsértette. A kampánycsend pénteken éjfélkor kezdődött.

(MTI)