Az Országgyűlés leszavazta az évenkénti vagyonbevallásról szóló törvénymódosítást<br/>

Vágólapra másolva!
Nem kapta meg a szükséges négyötödös támogatást hétfőn az Országgyűlésben a házszabálytól való eltérésre vonatkozó házelnöki javaslat a parlamenti képviselők jogállásáról szóló törvény módosítását kezdeményező koalíciós indítvány tárgyalási rendjével összefüggésben. Ennek értelmében a képviselőknek a jövőben nem kell évente vagyonnyilatkozatot tenniük.
Vágólapra másolva!

A társadalomnak nem általában a képviselők vagyonnyilatkozatával, hanem a "nagy értékű villaépítésbe fogott" Torgyán József (FKGP) helyzetével kapcsolatban van problémája - véli Keller László (MSZP). Szerinte ezért először ez utóbbit kell megoldani azzal, hogy az érintett tisztázza helyzetét, s majd csak ezt követően indokolt a jogállásról szóló törvényt módosítani a vagyonnyilatkozat-tétel jövőre vonatkozó szabályainak rögzítésére.

''Aki nem támogatja a közélet tisztaságát szolgáló koalíciós javaslatot, annak vaj van a fején'' - mondta a szavazás után a fideszes Répássy Róbert. A politikus szerint az MSZP-s képviselők érdekeivel ellentétes, hogy felfedjék vagyonuk eredetét és mértékét. Úgy ítélte meg, hogy az emberek igenis kíváncsiak az összes képviselő vagyonnyilatkozatára.

A Répássy Róbert (Fidesz), Horváth Balázs (MDF) és Szentgyörgyvölgyi Péter (FKGP) képviselők által jegyzett indítvány az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvénynek a vagyonnyilatkozatra vonatkozó részt módosítaná. Az indítvány szerint minden parlamenti képviselőnek nyilvános vagyonnyilatkozatot kellene tennie. A honatyának ezt képviselővé választásakor, majd minden év január 1-jén és képviselői munkájának befejezésekor kellene megtennie. Ez választási ciklusonként 5 alkalmat jelent. A képviselőnek számot kellene adni vagyonnyilatkozatában minden vagyonáról és jövedelméről. A javaslat egyik legfontosabb pontja, hogy a képviselők vagyonnyilatkozatának ellenőrzését bárki - tehát nemcsak képviselő - kezdeményezheti az Országgyűlés elnökénél. Az ellenőrzést a parlament mentelmi bizottsága végzi el.

A Ház több SZDSZ-es, illetve MSZP-s, az ülés napirendjének megváltoztatására vonatkozó indítványt elutasított, de a Fidesz és az FKGP kezdeményezésére kiegészítette napirendjét a képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló határozati javaslat részletes vitájával. Erre szerdán, utolsó előtti napirendi pontként kerül sor.

(MTI)