Bírálta az ellenzék az MTV-adósság elengedését<br/>

Vágólapra másolva!
Az önkormányzatok támogatásáról alakult ki talán a legkomolyabb disputa a kétéves költségvetés újra megnyitott részletes vitaszakaszában. Az MSZP ellenezte a Magyar Televízió Rt. újabb 9 milliárd forintos konszolidálását.
Vágólapra másolva!

Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda-képviselő szigorítaná a hátrányos helyzetű települések finanszírozást, mivel e státussal egyes önkormányzatok visszaélve többlettámogatáshoz jutnak. Csabai Lászlóné szerint nem véletlen, hogy az elmúlt két évben a hátrányos helyzetű önkormányzatok száma a korábbi 800-ról 1200-ra emelkedett, vagyis a települések 30 százaléka komoly gazdálkodási problémákkal küzd. A szocialisták szerint a kötelező minimálbér-emelés, a pedagógusfizetések fedezet nélküli emelése tovább növeli a települések gazdálkodási problémáit.

Ellenzi a Magyar Televízió Rt. újabb 9 milliárd forintos konszolidálását az MSZP, hisz az intézmény adósságainak törlesztésére idén már 7,2 milliárd forintot fordított a költségvetés - jelentette ki Keller László.

Bauer Tamás (SZDSZ) azon módosító javaslat mellett érvelt, mely kötelezővé tenné a költségvetés módosítását, ha - az infláció alultervezése miatt - az adóbevételek meghaladják a tervezett bevételi összeg két százalékát. Bauer szerint a gazdasági jogállamiság alapkérdése, hogy a többletbevételek felett az Országgyűlés, s ne a kormány rendelkezzen.

Veres János (MSZP) képviselő bírálta a kormány által beterjesztett kiegészítő családi pótlék bevezetését, mivel véleménye szerint ez a megszűnő rendszeres gyermekvédelmi támogatás átkeresztelését jelenti, valójában többletpénz nélkül. Lezsák Sándor (MDF) ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt a támogatást minden család igényelheti, nem csupán azok, amelyek nem tudják ? alacsony jövedelmük miatt - kihasználni a családi adókedvezmény nyújtotta előnyöket. A mezőgazdasági bizottság tegnap elnapolta a szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok tárgyalását, mert a képviselők a plenáris ülés kezdetéig nem tudták befejezni a napirend tárgyalását.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: