Pert vesztett a Honvédelmi Minisztérium az olajtartályok kapcsán<br/>

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság jogosnak minősítette a Hungária Immobilia Kft. kontra Honvédelmi Minisztérium (HM) polgári perben kedden kihirdetett közbenső ítéletében a kft. követelését. A konkrét összegről, amely a cég szerint mintegy másfél milliárd forint, egy másik eljárásban döntenek.
Vágólapra másolva!

A per előzménye, hogy a tárca a kezelésében lévő olajtartályok hasznosításának, gazdasági társaságokba való kivitelének előkészítésével bízta meg a kft.-t 1995-ben. A megbízó át is vette a cég által készített tanulmányt, annak költségeit azonban már nem volt hajlandó kifizetni.

A perben előadott érvelés szerint a HM nem tekintette magát díjfizetésre kötelezettnek. A tárcát képviselő ügyvéd a keddi tárgyaláson kifejtette: álláspontja szerint a HM nem állapodott meg díjfizetésben a kft.-vel. Sokkal inkább egy közös kockázattal járó, ám megvalósulása esetén gazdasági előnyöket is eredményező befektetési lehetőségről volt szó, és ezt a cég vezetői is tudták.

A keddi, a követelés jogalapját tekintve jogerős közbenső ítélet indoklása ugyanakkor kimondta: egyik fél sem vitatta, hogy megbízási szerződés jött létre. Ebben pedig a főszabály az, hogy ha a felek másként nem állapodnak meg, a megbízó díjfizetésre kötelezett. Tehát a minisztériumnak kellett volna bizonyítania a megbízási szerződés ingyenességét, ez azonban a perben nem történt meg.

A kft. által 1996 óta igényelt bruttó 674 millió forint jogosságát illetően első fokon a Fővárosi Bíróságon egy másik per van folyamatban, amelyet a jogalapot illető keddi jogerős döntésig felfüggesztettek. Abban a perben a kft. követelése a kamatokkal együtt mintegy 1,5 milliárd forint.

(MTI)