Szlovákia hamarosan lép a bősi erőmű ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A szlovák kormány bősi különmegbízottja szerint Pozsony kész újra a hágai bírósághoz fordulni a vízlépcsővita megoldása érdekében. Dominik Kocinger egyúttal megerősítette, hogy kormánya várhatóan szerdán dönt az ügyben tett magyar javaslatról. A csaknem egy éve átadott ajánlat szerint Magyarország hajlandó lenne lemondani a bősi vízi erőműben megtermelt elektromos áramról és az erőmű- rendszerben meglévő tulajdoni hányadáról, ha Szlovákia több vizet engedne az Öreg-Duna medrébe és tudomásul venné, hogy nem épül meg a nagymarosi duzzasztó.

Székely László, a Dunai Kormánybiztosság vezetője a Népszavának elmondta: bízik benne, hogy még ebben a hónapban választ kapnak a magyar ajánlatra s hamarosan megkezdődhetnek a szakértői tárgyalások az erőművita végleges megoldásáról. Így a két országnak nem kellene ismét Hágához fordulnia, hogy állásfoglalást kérjenek az 1997-ben meghozott ítélet végrehajtásának módjáról.

(Népszava)

Ajánló: