2002-ben is önállóan indul a Munkáspárt a választásokon<br/>

Vágólapra másolva!
A Munkáspárt önálló politikai erőként indul a 2002-es országgyűlési választásokon. A pártnak az a célja, hogy mind a 176 egyéni választókerületben legyen saját jelöltje.
Vágólapra másolva!

A parlamenten kívüli párt vezetője, Thürmer Gyula a Munkáspárt Központi Bizottságának döntését a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón ismertette. Thürmer úgy vélte, hogy a következő választásokon a korábbinál 3-5 százalékkal többen vesznek majd részt, és az elégedetlenek körébe tartozó új szavazókat a Munkáspárt képes lesz megnyerni.
A Munkáspárt jövő év május 26-án tartja 19. kongresszusát, ahol megnevezik a párt miniszterelnök-jelöltjét, és elfogadják választási programjukat.

Thürmer jelezte: a Munkáspárt javaslatot tett a Magyar Szocialista Pártnak a választási együttműködésre, de a szocialisták nem válaszoltak a Munkáspárt hivatalos megkeresésére. Szerinte az együttműködés célja a Munkáspárt parlamentbe való bejuttatása, egy bal-közép kormány előkészítése és a Magyar Igazság és Élet Pártja "veszedelmes előretörésének" megállítása lett volna.

A pártelnök kérdésre válaszolva elmondta, hogy az európai uniós csatlakozás ügyében a Munkáspárt megváltoztatta korábbi álláspontját, és most már támogatja Magyarország európai integrációját. Ezt azzal indokolta, hogy a párt mérlegelte az európai fejlődést, illetve a magyar közvélemény hangulatát.

(MTI)

Ajánló: