Őrizetbe vették az egyik országgyűlési bizottság munkatársát<br/>

Vágólapra másolva!
A rendőrség őrizetbe vette B. Lászlót, az Országgyűlés Önkormányzati és Rendészeti Bizottságának munkatársát, valamint W. Anikót, akik ellen nyomozást indult vesztegetés, befolyással való üzérkedés és más hivatali bűncselekmények miatt.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) novemberben indított nyomozást a két budapesti lakos ellen, akik külföldi állampolgároknak ellenszolgáltatás fejében vizsgabizonyítványokat szereztek meg. A két gyanúsított törvénytelen eszközöket is igénybe vett, és egyenként 150-250 ezer forint közötti összegeket kértek és kaptak elsősorban egyiptomi és szíriai, továbbá román állampolgároktól.

A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság nyomozói pénteken több helyszínen, egy időben hajtottak végre összehangolt rendőri akciót. Ennek keretében elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható B. Lászlót és W. Anikót, valamint további három személyt, köztük egyiptomi és román állampolgárokat. A külföldi állampolgárok ellenszolgáltatást nyújtottak a két budapesti gyanúsítottnak.
Az őrizetbe vett magyarok letartóztatását indítványozta a rendőrség.

(MTI)

Korábban:

(2000. december 9.)