Surján László és Harrach Péter az MKDSZ két társelnöke<br/>

Vágólapra másolva!
Surján Lászlót és Harrach Pétert választották a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) társelnökeivé szombaton, a szervezet harmadik tisztújító küldöttgyűlésén.
Vágólapra másolva!

Surján László, az MKDSZ eddigi elnöke az újraválasztását követően a társelnöki poszt bevezetését a megnövekedett feladatmennyiséggel és a választási felkészüléssel indokolta.

Elmondta: a cél az, hogy a szervezet 2002-ben az országgyűlési választásokon sikeresen szerepeljen, viszont nem indul önállóan, hanem a sikert a Fidesszel szoros együttműködésben képzeli el.

Surján László fontosnak nevezte a kereszténydemokrata szövetség régi óhaját, hogy az azonos értékeket valló politikai erők egy unióba tömörüljenek. "A szövetség e cél megvalósulása érdekében politizál, önkorlátozással" - mondta.
Harrach Péter a sajtótájékoztatón annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az MKDSZ felfelé ívelő ágban van, erősödik politikai szerepe.

A küldöttgyűlés a szervezet ügyvezető elnökévé Nógrádi Lászlót választotta Rapcsák András helyett, akinek hódmezővásárhelyi polgármesteri újraválasztása miatt megnövekedett feladatmennyiséggel kell szembenéznie.
Az MKDSZ választmányának elnöke Latorcai János lett.

A küldöttgyűlésen vendégként részt vett Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke.

(MTI)