Mikola István lesz az új egészségügyi miniszter<br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szokásos szerda reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy Gógl Árpád egészségügyi minisztert Mikola István, az Országos Vérellátó Központ igazgatója váltja fel januártól. Gógl a Nemzeti Egészségügyi Intézet vezetőjeként tevékenykedik tovább.
Vágólapra másolva!

Gógl Árpád egészségügyi miniszter a Nemzeti Egészségügyi Intézet vezetőjeként tevékenykedik január elsejétől, utódja Mikola István, az Országos Vérellátó Központ igazgatója lesz - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában.

Orbán Viktor elmondása szerint Gógl Árpád már ősszel jelezte, hogy a kétéves költségvetés elfogadása után az újonnan létrehozásra kerülő, szakmai kérdésekkel, elemzésekkel foglalkozó intézetben kíván dolgozni.

Az egészségügyi dolgozók tiltakozásairól szólva a kormányfő kifejtette: az egészségügyi szakma - akár csak az egész társadalom - mindig egységes volt abban, hogy több pénzt kell juttatni az ágazatnak. A 20 százalékos bérfejlesztés kapcsán elmondta: ő maga is szívesen szavazna meg 40, 60, vagy 80 százalékos emelést, az 5-7 százalékos gazdasági növekedésből azonban egyelőre ennyit lehet kigazdálkodni.

(MTI)

Ajánló: