Meghiúsulhat valamennyi tervezett budapesti beruházás<br/>

Vágólapra másolva!
Immár 20 milliárd forintra dagadt az az összeg, amellyel szegényebb lesz a főváros jövő évi költségvetése egy parlamenti törvénymódosítás miatt. Így könnyen előfordulhat, hogy az összes budapesti beruházás elmarad, és az intézmények működtetésében is fennakadások lehetnek. A 4-es metró építéséről ennek ellenére sem tett le Demszky Gábor. A Fidesz azt szeretné, hogy a kormány tárgyaljon a főpolgármesterrel egy másik nyomvonalról, amely elkerülné a Köztársaság teret és a Duna alatt lenne az egyik megállója.
Vágólapra másolva!

A keddi parlamenti döntéssel a fővárostól elvont 20 milliárd forint pont annyi pénz, mint a 2001-ben a felújításokra, beszerzésekre tervezett összeg. A városvezetés tegnapi bejelentése szerint jövőre nem csak a tömegközlekedés nem tud megújulni, életmentő műszereket sem tudnak venni, nem épülhet tan- és tornaterem, leáll a városrehabilitáció. Továbbá idővel le kell zárni a forgalom elől a felújításra váró hidakat, felüljárókat. A főváros a törvényben előírt kötelezettségeinek sem tud eleget tenni, nem tudja biztosítani a közintézményekben a minimális feltételeket - közölte Demszky Gábor főpolgármester. Ennek ellenére fel sem vetődött a 4-es metró halasztásának vagy lefújásának a gondolata, mert ez legalább 60 milliárd forintba kerülne, ráadásul szerződésszegést követne el a főváros, így az önkormányzatot lehetne perelni a kormány helyett.

A rendkívüli helyzetnek az az oka, hogy kedden a parlament elfogadott egy törvénymódosítást, amely miatt mintegy 20 milliárd forint átkerül a főváros kasszájából a kerületekhez, amelyektől Demszky Gábor szolidaritást vár. Mint mondta: azok ugyan pillanatnyilag jobban járnak a döntéssel, ám mégiscsak "az önkormányzati rendszer megcsúfolásáról van szó". A főpolgármester úgy véli: az Orbán-kormány padlóra akarja küldeni a fővárost, ám a ciklus végéig ez semmiképp sem fog sikerülni, csak ha ugyanez a kormány marad hatalmon 2002 után. Demszky Gábor úgy látja, "a kormány durva, vagdalkozó önkénye arra mutat, hogy maga is fölismerte: már a választás előtt megbukott".

Perlaki Jenő, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese állítja, van elég pénz Budapesten, csak épp rosszul gazdálkodik vele az önkormányzat. Szerinte a fővárosban a beruházási árakból kellene lefaragni, amelyek esetenként az indokolt költségek négyszeresét is elérik. Mint mondta: készül a közbeszerzési törvény módosítása, a paragrafusok bizonyos irányszámokat tartalmaznak majd, amelyeket minden évben hozzáigazítanak a piaci árakhoz. Ha a közbeszerzésnél ezeket az értékeket meghaladják a számok, akkor azt külön meg kellene indokolni.

Perlaki Jenő nem gondolja, hogy alkotmánysértő lenne a forrásmegosztásról szóló parlamenti döntés, hiszen önkormányzati alapjog a költségvetési pénzek feladatarányos elosztása. A fővárosnak azért halmozódott fel százmilliárdos tartaléka, mert a városvezetés azt elvette a kerületektől.

A parlament keddi döntése értelmében a jövőben nem lehet inkasszóval terhelni a kincstár számláját, így jogerős bírói döntés esetén is behajthatatlan lesz a 4-es metró pénze a kormányon. Perlaki Jenő szerint ez indokolt, hiszen mindenképpen meg kellett akadályozni, hogy a főváros érvényesítse a kárigényt, mert "az állami költségvetés egyensúlyának megőrzése fontosabb, mint pártpolitikai okokból városállami álmokat kergetni". Elvileg nem lehet elzárni az inkasszó lehetőségét - mondta Takács Albert alkotmányjogász. A főváros az Alkotmánybíróság elé viszi az ügyet, ám Takács szerint az önkormányzatnak nagyobb esélye lenne a pozitív alkotmánybírósági döntésre, ha jogerős bírósági végzéssel fordulnának a taláros testülethez.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: