Kisbandi kiadható Magyarországnak<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A washingtoni magyar nagykövetség egyik munkatársa hétfőn megerősítette, hogy az első fokon eljárt illetékes floridai bíró a múlt pénteken úgy döntött, kiadható Magyarországnak Lakatos András (alvilági nevén: "Kisbandi"). Lakatost, akit Magyarországon súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak, fél évvel ezelőtt tartóztatták le Floridában. A magyar-amerikai kiadatási egyezmény alapján a bíró által elrendelt kiadatást a döntés jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül végre kell hajtani. Egyelőre azonban nem tudni, hogy Lakatos ügyvédei fellebbeznek-e a még nem jogerős első fokú bírói döntés ellen.

(MTI)

Korábban:

(2000.08.07.)