Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának keddi ülésén sorsolással állítják fel azt a háromtagú vizsgálóbizottságot, amelynek feladata Torgyán József és felesége, Torgyán Józsefné Cseh Mária országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos összeférhetetlenségi ügyének vizsgálata lesz.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ kilenc képviselője novemberben kezdeményezett összeférhetetlenségi eljárást Torgyán József, majd felesége ellen az Országgyűlés elnökénél. A szabad demokraták azt kifogásolták, hogy "az FKGP elnöke és felesége nem tüntették fel képviselői vagyonnyilatkozatukban a tulajdonukat képező pénzeszközöket, nagy értékű ingóságaikat, vagyis mindazokat az anyagi eszközöket, amelyek lehetővé tették, hogy ez év márciusában megvásároljanak egy 50 millió forint értékű ingatlant, és azon egy több száz négyzetméteres ház építését kezdjék el".

A házszabály szerint a vizsgálóbizottság elnöke a mentelmi bizottság alelnökei - Dornbach Alajos (SZDSZ) és Géczi József Alajos (MSZP) - közül kerül ki, ezenkívül pedig egy kormánypárti és egy ellenzéki tagja lesz a testületnek. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos összeférhetetlenségi eljárásban a mentelmi bizottság vizsgálóbizottsága adatokat kérhet be, és bárkit meghallgathat. Az összeférhetetlenséget az Országgyűlés a képviselők kétharmados többségével elfogadott határozatban mondhatja ki.

Összeférhetetlenség megállapítása esetén a szankció legfeljebb annyi, hogy az érintett országgyűlési képviselőknek nyilvánosságra kell hozniuk vagyonnyilatkozatuk zárt részét. Isépy Tamás, a mentelmi bizottság fideszes elnöke egy korábbi nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a vizsgálóbizottságnak ésszerű határidőn - álláspontja szerint 90 napon - belül kell befejeznie munkáját.

Torgyán József egy múlt heti nyilatkozatában durva csúsztatásról beszélt azzal kapcsolatban, hogy összeférhetetlenségi eljárás indult ellene vagyonnyilatkozata ügyében. A kisgazda pártelnök,
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter közölte, hogy semmi köze nincs az ügyhöz, vagyonbevallását a tényeknek megfelelően
készítette el. Torgyán azt is elmondta, hogy kizárólag az általa kezdeményezett, a képviselők vagyongyarapodását vizsgáló bizottságnak bocsátja majd rendelkezésére vagyonnyilatkozatának titkos részét.

(MTI)