Állami támogatást kapnak itthon a Strasbourgban tartózkodó zámolyi romák<br/>

Vágólapra másolva!
Meghatalmazottjuk útján havonta felveszik szociálpolitikai és gyermektámogatási segélyüket a Strasbourgban megtelepedett zámolyi romák. Az zámolyi önkormányzat a közelmúltban a kifizetés jogosságának megítélését kérte az igazságügyi tárcától.
Vágólapra másolva!

A Strasbourgba kivándorolt zámolyi romák közül ketten kapnak szociális és tizenhatan gyermekvédelmi támogatást. Ezek összege havonta és személyenként 13 280, illetve 3320 forint - mondta el Újvári József, Zámoly polgármestere. A segély 75 százaléka állami pénz, 25 százalékát a helyi polgármesteri hivatal költségvetése fedezi.

Az önkormányzat az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult annak eldöntése végett, hogy a külföldön menekültstátust kérők szociális és anyagi helyzete továbbra is indokolja-e a segélyek folyósítását. A szóba jöhető jogi megoldásokat most mérlegelik a tárcánál - közölte Zsiga Zsuzsanna, a minisztérium szakrefense. Elmondta, hogy Dávid Ibolya miniszter csütörtökön reggel kapja kézhez a jelentést, melynek egyik javaslata szerint a gyermekvédelmi támogatás feltételéül szabott, évente egyszer esedékes környezettanulmány mondaná ki, hogy az érintettek szociális és anyagi körülményeiben történt-e olyan változás, ami indokolatlanná teszi a segélyek további folyósítását. Zsiga Zsuzsanna úgy véli: várhatóan még a héten végleges döntést hoznak az ügyben.

A november havi segélyt, melynek kifizetésére december 5-e óta van lehetőség, a Strasbourgban élő zámolyiak ugyanakkor még nem vették át.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.14.)