Az FKGP elnökségének tagjai közül kevesen vesznek részt Torgyán négynapos évzáró értekezletén <br/>

Vágólapra másolva!
Négynapos munkaértekezletet tart szombattól az FKGP országos elnöksége a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium gödi oktatási központjában. Több elnökségi tag más irányú elfoglaltsága miatt nem tud részt venni az összejövetelen. A Népszabadság értesülése szerint a költségvetési pénzből finanszírozott összejövetelre hivatalosak az elnökségi tagok házastársai is.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság információi szerint az FKGP elnökségének a fele csak kis időre tud részt venni az év végi ülésen, így veszélybe kerülhet az elnökség határozatképessége, s nem lehet majd fontos kérdésekben dönteni.

Torgyán József pártelnök korábban jelezte: a többnapos ülésen meghatározzák az FKGP következő választásokig szóló stratégiáját, beszélnek a Fidesz és a kisgazdapárt választási együttműködési szerződéséről. A pártelnök javasolni fogja a frakció vezetésének megerősítését "a vidéki szárny beemelésével".

Lányi Zsolt, az FKGP alelnöke és Bánk Attila frakcióvezető az évzáró munkaértekezletről szólva a csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatón egyetértett abban, hogy parlamenti időszakon kívül is kell országos elnökségi ülést tartani.

- Amikor ez először felvetődött, rögtön szóltam az elnök úrnak, hogy az összejövetelt nélkülem kell megtartani, mert 30 éve ugyanazzal a csapattal szilveszterezem, elsején pedig az unokáimmal lencsét eszünk - fogalmazott Lányi Zsolt, megjegyezve, hogy az elnökségi ülés időpontjának kiválasztása "nem volt túl szerencsés".

A kisgazda politikus a Népszabadság csütörtöki információjával kapcsolatban, miszerint a tanácskozást költségvetési forrásból finanszírozzák, azt mondta: nem foglalkozik azzal, hogy milyen pénzből tartják az értekezletet, mivel nem lesz ott.

Bánk Attila úgy vélekedett: "Nyilván, ha bemegy valaki az étterembe, akkor ott ugyanúgy fizetni kell, mint máshol."

- Már korábban szóltam az elnök úrnak, hogy csak fél napot tudok jelen lenni a munkaértekezleten - fűzte hozzá a frakcióvezető.

(MTI)