Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított a Helsinki Bizottság hazai szervezete a ferihegyi kitoloncolás közben, múlt héten elhunyt kameruni férfi ügyében. Az Ügyészség Nyomozóhivatalánál feljelentést tevő testület több helyen aggályosnak tartja a rendőri intézkedést, amelynek során a fiatalember kéz- és lábbilincsben a földön lefogva megfulladt.
Vágólapra másolva!

Nyomozást kezdett a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatala a december 18-án Budapest Ferihegyen kitoloncolás közben elhunyt kameruni férfi ügyében. Mint arról korábban beszámoltunk, a hazánkból kiutasított férfi a fővárosi nemzetközi repülőtéren azután vesztette életét, hogy az őt kísérő terrorelhárító tisztek a férfi erőszakos viselkedése miatt kénytelenek voltak őt leszállítani a repülőgépről. A rendőrség szerint a halálesetnek semmi köze nincs a rendőri intézkedéshez, a testület saját orvos szakértői szerint a harmincéves férfi szívelégtelenség miatt vesztette életét. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a kameruni állampolgárt 2000. december 18-án szállították Ferihegyre a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Közösségi Szállásáról.

Kiutasítására a beutazási szabályok megsértése miatt került sor. Ebune Christian Ekole-t már a gyűjtőtáborból való elszállításához tíz embernek kellett a rabomobilba tuszkolnia, mivel erős ellenállást tanúsított. A férfi csuklójára fémbilincs került, amelyet a repülőtéren cseréltek műanyag bilincsre.

A kitoloncolásra váró kameruni férfi a bánásmódot kifogásolva többnyire angolul kiabálva fejezte ki nemtetszését. A tranzitváró bejárata előtt a jelentés szerint menekülni próbált. Ezt követően műanyag bilincs került lábára is, majd egy csomagszállító kézikocsira téve tolták be kísérői a tranzitba. A repülőgép kapitánya közölte, hogy csak abban az esetben vállalja a férfi szállítását, ha az csendben tud maradni és nem zavarja az utasokat. A férfi a fedélzeten folytatta a rendzavarást, "testi kényszer alkalmazásával sem lehetett ülve tartani" - áll a jegyzőkönyvben. A pilóta ezek után megtagadta a szállítást.

Miután a gépről leszedték, a még mindig dulakodó férfit az utasoknak fenntartott kijelentkező területről a szolgálati folyosóra vonszolták a tisztek, ahol szigetelőszalaggal lábát megkötözték. Az ellenállás leküzdése érdekében a férfit a falhoz nyomták, ahonnan ő a földre került. Itt kísérői folyamatosan lenyomva tartották, aminek következtében a kameruni fiatalember elájult. A helyszínre érkező orvos szívmasszázst alkalmazott, életét azonban nem tudta megmenteni: már csak halálának beálltát tudta megállapítani.

- A Helsinki Bizottság hazai szervezete eljárást kezdeményezett az ügyben, illetve az ügyészség nyomozó hivatalánál feljelentést tettünk - mondta el Somogyi János, az emberi jogi szervezet magyarországi vezetője. - Véleményem szerint a kiutasított férfi elcsendesítése érdekében hozott intézkedések okozhatták a sértett halálát. A három éve Magyarországon tartózkodó férfi még menyasszonyának sem említette, hogy bármiféle szívproblémája lenne.

Mint azt a Helsinki Bizottság által felkért szakértőtől megtudtuk, a férfi halálát valószínűleg szívnagyobbodás okozta. Ennek okai azonban kérdésesek. Egyes jelekkel magyarázható a férfi korábbi szívbetegsége, más nyomok azonban ezt nem támasztják alá: például a lábbilincselés ellenére nem képződött vizenyő a lábon, ami ilyen esetekben előfordul - mondta az igazságügyi orvos szakértő. Véleménye szerint érdemes lenne megvizsgálni, vajon a kísérő tisztek alkalmaztak-e gázsprayt az intézkedés során, ez esetben ugyanis könnyebben magyarázhatóvá válna a haláleset.

- Több ellentmondásos pontja van a történetnek, ami aggályossá teszi a Christiannal szemben alkalmazott rendőri eljárást - véli Zeke László, a kameruni férfi debreceni ügyvédje. - Számomra érthetetlen, mi késztette a bírósági végzésbe bizonyíthatóan belenyugvó férfit olyan ellenállásra, hogy tíz rendőrnek kelljen lefognia. Azt sem értem, hogyan képes egy szívbeteg tíz rendőrrel birkózni. Érthetetlen, hogy miért nem adtak nyugtatóinjekciót az állítólag több órája tomboló férfinak - tette hozzá Zeke László. Mindenesetre az ügyészségi nyomozó hivatal remélhetőleg mindenre kiterjedő vizsgálata fényt deríthet a történet homályos részeire.

Ebben nagy segítséget jelenthet a nemzetközi repülőtér kameráival készített felvételek visszanézése - mondta el az elhunyt kameruni férfi ügyvédje.

(Népszava)