Az új egészségügyi miniszter szerint át kell gondolni a Gógl-féle kht. működését <br/>

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök kérésére Mikola István, az egészségügyi tárca kedden hivatalba lépett vezetője összeállítja a kormánynak az észrevételeit azzal az egészségfejlesztési közhasznú társasággal kapcsolatban, amely az elképzelések szerint elődje, Gógl Árpád vezetésével jönne létre. A kht. alapításának tervével a keddi kormányülésen foglalkoztak.
Vágólapra másolva!

"Az egészségfejlesztési közhasznú társaság létrehozásának gondolatában a jó szándék nem kérdőjelezhető meg, de a kht. működésének formája legalább még egyszer átgondolandó, és örülök,
hogy nekem ebben szerepem lesz" - mondta Mikola István.

Mikola közölte, hogy furcsa helyzetben van, mert a kht. bejegyzési eljárása az ő hivatalba lépése előtt kezdődött el, így a társaság előkészítésében nem vett részt. Látom, hogy nemcsak én, hanem néhány magas szintű döntéshozó sincs tisztában a kht. létrehozásának részleteivel - mondta Mikola István.

Mikola elmondta, hogy nem az ő feladata dönteni a kht. létrehozásáról, hanem a kormányé, de miniszterként ő a felelős az egészségügy állami feladatainak ellátásáért. "Állami egészségügyi feladat nem kerülhet úgy kht.-ba, hogy a felelősséget viselő minisztérium és miniszter annak megvalósulását ne tudja kontrollálni" - mondta Mikola István.

(MTI)