Az MDF január végi országos gyűlése előtt nem köt választási szövetséget a Fidesszel<br/>

Vágólapra másolva!
Dávid Ibolya, az MDF pártelnöke lehetetlennek tartja, hogy a párt január 27-i országos gyűlése előtt választási szövetséget kössön a Fidesszel. Szerinte az egyeztetéshez és a megállapodáshoz több idő kell, mint ami a gyűlésig rendelkezésükre áll.
Vágólapra másolva!

"Fizikai lehetetlenség, hogy az MDF január 27-i országos gyűlése előtt - akár elvi szinten is - választási szövetséget kössön a Fidesszel" - nyilatkozta Dávid Ibolya pártelnök, igazságügy-miniszter az MDF csütörtöki elnökségi ülését követően. Hozzátette: az MDF akkor tud megállapodni az együttműködésről, ha a két párt elnökének elfogadható javaslata van, és ezt a különböző testületek már jóváhagyták. "Erre azonban az országos nagygyűlésig kevés az idő" - tette hozzá.

Dávid Ibolya megerősítette korábbi álláspontját, miszerint az MDF a választási programok ismeretében fog szövetséget kötni a Fidesszel. Azt mondta: a választási programok ismeretében természetesen folytatják a választási szövetség létrehozására irányuló tárgyalásokat, és az MDF elsődleges szövetségesének tekinti a Fideszt. "Bízom abban, hogy megfelelő időben sikerül olyan választási szövetséget kötni, amely egyben koalíciós szövetség is lesz" - mondta Dávid.

A pártelnök igazságügy-miniszter szerint az elkövetkezendő másfél évben az MDF feladata, hogy a kormányprogramot végrehajtsa és segítse az EU-hoz történő felzárkózást a jogalkotás terén.

Az MDF január 7-én tisztújító választmányi ülést tart. Ezután az országos választmány január 13-i ülésén nevezik meg a párt elnökjelöltjét, valamint a javasolt elnökségi tagokat. A demokrata fórum január 27-i országos gyűlésén döntenek a párt elnökének személyéről, az elnökség összetételéről, és várhatóan ekkor fogadják el a párt választási programját is.

(MTI)