Eddig egy család kivételével minden roma hazajött Hollandiából<br/>

Vágólapra másolva!
A Mosonmagyaróvárra a napokban Hollandiából visszaérkezett romák csütörtökön tagadták, hogy kivándorlási szándékkal indultak útnak busszal december 17-én Hollandiába.
Vágólapra másolva!

Kiutazásukat többféle indokkal magyarázták. Az egyik, Nyugat-Európát megjárt család közölte: rokonlátogatásra indult azzal a bérelt busszal, amelynek kísérője Krasznai József, a Roma Parlament elnökhelyettese volt. A busz a battonyai, veszprémi és mosonmagyaróvári roma utasokat Hollandiába vitte. Ott - állították - kocsi várta a családot, és szállította tovább a Svédországban élő rokonokhoz. Onnan viszont egyénileg utaztak vissza Magyarországra. "Azért utaztunk a busszal, mert így olcsóbb volt" - adta meg a magyarázatot az asszony.

Egy másik családfő azt mondta, azért utazott ki, mert azzal hitegették, hogy Hollandiában megműtik a szemét költségtérítés nélkül. "A férjemet félrevezették, becsapták. Haza is jött pár nap után" - mondta a feleség.

Mindössze egy roma család nem tért vissza mostanáig Mosonmagyaróvárra azok közül, amelyek december közepén szervezetten, battonyai és veszprémi romákkal együtt hagyták el az országot. A visszatért roma famíliák korábbi, részint magántulajdonú, részint az önkormányzattól bérelt otthonaikba költöztek vissza Mosonmagyaróváron.

"A héten már ketten is jelentkeztek segélyért az önkormányzatnál" - közölték a polgármesteri hivatalban. Stipkovits Pál polgármester azt mondta: az önkormányzat megadja a törvényes segítséget a rászorultaknak. "Az egyik érintett család csak az önkormányzattól közel 400 ezer forintot kapott tavaly különféle támogatások formájában" - tette hozzá a polgármester, aki szerint a pártoknak közös akarattal meg kellene határozniuk a romákkal szembeni "pozitív diszkrimináció társadalmilag elfogadható szintjét".

(MTI)

Korábban:

(2001. január 4.)