Gógl megy, de a lakásban marad<br/>

Vágólapra másolva!
A Miniszterelnöki Hivatal méltányossági haladékot adott Gógl Árpádnak, így a volt egészségügyi miniszternek nem kell rögtön kiköltöznie abból a 142 négyzetméteres budai várbeli lakásából, amelynek bérleti díját az Egészségügyi Minisztérium fizeti. Külön nehézséget okoz, hogy két különböző jogszabály eltérően rendelkezik arról, hogy a posztjáról távozó miniszternek a hivatali lakásból is távoznia kell-e.
Vágólapra másolva!

Nem költözik ki Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter a számára miniszterként kijelölt budai, várbeli lakásából - olvasható az Index internetes újság tegnapi hírei között. A szóban forgó Úri utcai lakás az I. kerületi önkormányzat tulajdonában áll, s Gógl Árpád számára még 1999-ben a szaktárca bérleti jogot jelölt ki. A 142 négyzetméteres ingatlan bérleti jogának megszerzésére 11 millió forintot költött a minisztérium, s a rossz állapotban lévő lakás felújítására kiírt közbeszerzési felhívás szerint további milliókat terveztek áldozni az ingatlan átalakítására.

Az állami vezetők juttatásainak feltételeiről szóló törvény alapján Gógl Árpádnak ki kell költöznie a várbeli lakásból, ugyanakkor egy másik, 1997-es kormányrendelet értelmében az állami vezetőket megilleti a lakás, s így Gógl Árpádnak, mint a Miniszterelnöki Hivatal leendő kormányfőtanácsosának, nem kell feltétlenül távozni otthonából is.

Az bizonyos, hogy a Miniszterelnöki Hivatal méltányossági haladékot adott Gógl Árpádnak, hogy ameddig nem talál új lakást, addig maradhat várbeli otthonában - tudtuk meg Kassai Szilvitától, a MeH sajtóosztályának munkatársától. Megtudtuk továbbá: a méltányossági haladék oka, hogy Gógl Árpád előtt Nemcsók János lakott ugyanitt, és ő is több mint egy évvel az eredeti időpont után költözött ki hivatali lakásából, ezért akkor Gógl Árpádnak kellett várnia, így most őt is megilleti a haladék.

(Népszava)