[origo] itthon
Pártjában is növekszik Torgyán József ellenzéke
Népszava|2001. 01. 06., 12:01|A fővárosi kisgazda elnökség felfüggesztése felszínre hozta az eddig szőnyeg alá söpört ellentéteket a kisgazdapártban. Ezt a döntést és a frakcióvető-helyettesek tervezett menesztését már nemcsak Csúcs László, hanem Lányi Zsolt alelnök, Kiszely Katalin fővárosi kisgazda főügyész és Molnár Róbert alelnök is bírálja, vagyis egyre többen vállalják a nyílt konfrontációt Torgyán Józseffel. A párt parlamenti frakciójában egyre többen gondolják úgy, hogy a pártelnök puccsszerű személyi döntéseit nem szavazzák meg a testület január végi tanácskozásán. Ezt jelzi, hogy az FKGP frakcióelnöksége egységesen arra kéri a párt országos elnökségét, hogy módosítsa a gödi ülésen hozott határozatát - jelentette ki Bánk Attila frakcióvezető. Javaslatuk szerint a "paraszti szárnnyal" bővítsék ki a frakcióvezetést és maradjanak meg a képviselőcsoport eddigi vezetői. Úgy tudjuk, Torgyán József - aki két napja indult el újabb dél-amerikai útjára - nem sokkal elutazása után megüzente bizalmasainak, hogy tartsák kezükben a folyamatokat.
Liebmann Katalin jogsértőnek tartja Torgyán döntését a fővárosi elnökség felfüggesztéséről, ezért továbbra is az FKGP legitim fővárosi elnökének tekinti magát. Liebmann péntekre összehívta a kerületi elnököket, de az országos főtitkár utasítására a testület nem tarthatta meg sajtótájékoztatóját a pártszékházban. Liebmann jelezte: Molnár Róbert kisgazda képviselőtől - aki a gödi országos elnökségi ülés jegyzőkönyvét vezette - azt a tájékoztatást kapta, hogy az elnökség nem hozott döntést a fővárosi kisgazda vezetés felfüggesztéséről. Tizenhat budapesti kerületi kisgazda vezető ezért kommünikét fogalmazott meg, amelyben kinyilvánítják: nem tekintik törvényszerűnek a budapesti elnökség felfüggesztését. A kommünikét aláíró kerületi elnökök célja a párt megújulása, "mert csak egy tartalmában megújult Független Kisgazdapárt alkalmas a harmadik évezredben a politika színterén való megjelenésre".
Kiszely Katalin, a fővárosi szervezet főügyésze ugyancsak legitimnek tekinti a felfüggesztett vezetést, mert az országos elnökség határozata nélkül Torgyán József egy személyben nem dönthet ilyen kérdésben. - Az elnök politikailag megvonta a bizalmat az FKGP fővárosi vezetésétől, jogilag más azonban nem történt - fogalmazott. Csúcs Lászlónak a Nap-kelte műsorában elhangzott nyilatkozatára reagálva, miszerint Torgyán József felelős a kisgazdapárt népszerűtlenségéért, Kiszely Katalin elmondta: az FKGP jelenlegi szerkezeti-szervezeti formájában nem harmadik évezredbeli párt. Álláspontja szerint szükség van a párt szellemiségének megújulására, mivel az az irány, ami felé halad az FKGP, "rükverc, amelyben nem lehet előremenni." - Az a párt, illetve pártvezető, amelyik nem alkalmas az építő jellegű kritika elfogadására, az fejlődésképtelen - szögezte le a budapesti szervezet főügyésze. Liebmann Katalin ehhez hozzáfűzte: a párt szellemiségének megújulásában kezdeti szakasznak tekinthető, hogy a budapesti elnököknek volt bátorságuk kimondani, Torgyán József jogszerűtlenül függesztette fel a fővárosi vezetést.
Molnár Róbert megerősítette a Népszavának, hogy az országos elnökség nem hozott olyan határozatot, amely a fővárosi elnökség felfüggesztésére vonatkozik. Mivel az ülésen ő vezette a jegyzőkönyvet, valótlant állít, aki mást mond. Molnár nem cáfolta, hogy a párt vezetői közül többen presszionálták a jegyzőkönyvek megváltoztatására, de erre ő nem volt hajlandó. Péntek délelőtt az FKGP főtitkárának kérésére a jegyzőkönyveket bevitte a pártszékházba, a jegyzőkönyvek minden oldalát aláírta, és ezek között nem volt olyan, amit a pártelnök állít. Molnár azt is bejelentette, hogy nem teljesen ért egyet az országos elnökségnek a kisgazda-frakcióvezetésre vonatkozó ajánlásaival, így azzal sem, hogy Lányi Zsolt alelnök kikerüljön a képviselőcsoport vezetéséből.
Bernáth-Varga Balázs, az FKGP főtitkára a távirati irodának nyilatkozva viszont cáfolta, hogy a párt gödi országos elnökségi ülésén nem született határozat arról, hogy a budapesti vezetőséget fel kell függeszteni. Szentgyörgyvölgyi Péter, a Független Kisgazdapárt megbízott budapesti elnöke szerint Liebmann Katalin súlyos fegyelmi vétséget követett el, amikor nem vette tudomásul felfüggesztését a fővárosi elnöki tisztségből. Szentgyörgyvölgyi a nap folyamán sikertelenül próbálta átvenni a budapesti kisgazdaszervezet iratait. Ezzel kapcsolatban azt mondta: nem akartak erőszakhoz folyamodni, hiszen ez nem is áll módjukban. Éppen ezért Bánk Attilához - a párt főügyészéhez - fordult, akinek joga van fegyelmi eljárást indítani Liebmann Katalin ellen.
Gyimóthy Géza alelnök szerint törvényes, a párt alkotmányának megfelelő módon történt meg az FKGP fővárosi elnökségének felfüggesztése, ezért a döntést alázattal el kell fogadniuk az érintetteknek. Szerinte a gödi tanácskozáson megbízták Torgyán József pártelnököt azzal, hogy folytasson megbeszélést Liebmann Katalin budapesti elnökkel, és ennek eredményétől tegye függővé, hogy felfüggeszti-e a testületet.
A Népszava információja szerint december vége óta levelet köröznek a vidéki kisgazdaszervezetek között. Eben a párt tagjai az országos gyűlés összehívását, a pártalkotmány módosítását és új országos elnökség választását kezdeményezik. Érdekesség, hogy a kezdeményezők között mátészalkai kisgazdák is megtalálhatók. A levélben többek között az olvasható: "Pártunk választói támogatottsága 1997 ősze óta, Torgyán doktor bekerülésével a kormányba, 28 százalékról 3-4 százalékra csökkent. Végveszélyben van a párt! Az elnök nyilatkozatai és személye lehetetlenné teszik, hogy vezetésével a párt ismét átlépje a parlamenti küszöböt. Függetlenül attól, hogy az elnökről megjelenő médiahírek igazak vagy hamisak, a közhangulatot a párt ellen hangolták. Így a pártnak esélye sincs a felemelkedésre. Szükség van az országos elnökség azonnali újraválasztására!"
A párt alkotmánya alapján az országos nagygyűlés sürgős összehívását a nagygyűlés tagjai egyharmadának írásbeli kérésére a pártelnöknek 15 napon belül kötelessége összehívni.
(Népszava)
Korábban:
( 2001. január 5.)
(Népszava)
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Hajnalban autós üldözés volt az M1-esen
- A pánik a legnagyobb ellenség
- Orbánon viccelődtek a német állami tévében
- Egy cél lebeg Orbán szeme előtt
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
- Hajnalban autós üldözés volt az M1-esen
- A pánik a legnagyobb ellenség
- Orbánon viccelődtek a német állami tévében
- Egy cél lebeg Orbán szeme előtt
- Törölték a kormányzati párkereső Facebook-oldalát
- Orbán: A győztesnek nem igaza van, hanem feladata
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Megölte állatkerti gondozóját egy tigris
- Három darabból rakják össze az e-útdíjat
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
- A XIII. kerület lakói népszavazással tartanák meg a Margitszigetet
- Az MI6 ügynököt csinált volna a brit terroristából
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Az RMDSZ meggyőzné a románokat az autonómiáról
- Sportcsarnokot neveznének el Erőss Zsoltról
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1305/2013052439.jpg)