Borítékügye miatt lépett ki Torgyán az Antall-kormányból?

A történelem ismétli önmagát: amikor 10 éve Torgyán Józsefről kiderült, hogy 57-ben a Tutsek-vérbíróság jegyzője volt, válaszul több politikust azzal vádolt, hogy besúgó volt, és átvilágítást sürgetett. Igaz, a vizsgálat eredményét tartalmazó borítékot nem nyitotta ki. Tavaly ősszel kiderült, hogy családja több mint százmillióért villát épít. Az ezt firtató kérdésekre válaszul vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a képviselők vagyonának átvilágítására. Titkos vagyonbevallását tartalmazó borítékját mindeddig nem hozta nyilvánosságra.

Torgyán József egykori párttársai szerint az FKGP elnöke a boríték-ügy miatt lépett ki a koalícióból 1992-ben. Miután többek felhívására sem volt hajlandó ismertetni átvilágításának eredményét és nem hozta nyilvánosságra a bizonyítékokat, kérte a miniszterelnököt, semmisítse meg borítékját. Antall József nemmel válaszolt. Másnap bejelentette pártja kilépését a kormánykoalícióból.

Nagy Ferenc József volt kisgazda pártelnök lapunknak elmondta, a koalíció felbontásának több oka volt. Tudomása szerint Torgyán megsértődött Antallra, mert nem jutott kormánypozícióhoz. A miniszterelnök ugyanis azt mondta, amíg ő a kormányfő, addig Torgyán nem lesz miniszter. Ezután többször is összetűzésbe keveredtek, elsősorban a borítékügy miatt.

- 1991 tavaszán derült ki, hogy Torgyán 1957-ben Tutsek Gusztáv "vérbíró" mellett dolgozott. Ezután elmérgesedett a helyzet a pártban, olyannyira, hogy Torgyán többeket is ügynöknek, besúgónak nevezett. Ezt követően én kértem a vezető kisgazdák átvilágítását Antall Józseftől - emlékezik vissza a történtekre Nagy Ferenc József.

Antall felkérésére Boross Péter akkori belügyminiszter vizsgálatot folytatott, és közölte a kormányfővel: a 13 kisgazda politikus közül Torgyán az egyetlen, aki szerepelt a BM III/III. csoportfőnökségének hálózati személyek nyilvántartásában (az erről szóló levél másolatát a Népszava január 8-án közölte). Antall 1991. május 31.-én átadta a vizsgálat eredményét tartalmazó borítékokat a képviselőknek. Torgyán volt az egyetlen, aki nem volt hajlandó felbontani a borítékot, majd amikor azt felnyitották és felolvasták, nem fogadta el valódiságát és további bizonyítékokat kért a miniszterelnöktől. Ő ezt helyben meg is adta, és később 8 melléklettel egészítette ki a Boross-vizsgálat eredményét. A kisgazda politikus ezt nem ismerte el. (Minderről Ómolnár Miklós, az FKGP egykori főtitkára is beszámolt, Torgyán a kapuk előtt című könyvében - a szerk.). Miután Torgyán időközben a miniszterelnököt vádolta a borítékügy kapcsán, Antall felszólította őt, hogy vegye át a borítékot és a bizonyítékokat. Az FKGP elnöke ezt elutasította, annak ellenére, hogy erre saját frakciója is felszólította (erről 33 képviselő döntött, Torgyán később kizárta őket). Torgyán, a levelezések után, 1992. február 18-án a miniszterelnöktől kérte a boríték megsemmisítését, felbontása előtt. Antall József ezt február 20-án elutasította. Torgyán József február 21-én sajtótájékoztatón jelentette be: az FKGP kilépett a koalícióból.

Egykori párttársai szerint - köztük Cseh Sándor volt pártalelnök, most a Kisgazda Szövetség elnöke - több párhuzam is vonható az 1991-92, illetve a 2000-01-es történések között. A pártelnököt legutóbb is egy boríték miatt vonták kérdőre, vagyoni helyzete kapcsán. Válasza az volt: nyilvánosságra hozza a borítékot. Ezt mind ez idáig nem tette meg, viszont vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a képviselők vagyonának átvilágítására. A párhuzam persze nem teljes, hiszen nem tudni, hogy a végkifejlet is hasonló lesz-e, mint '92-ben volt - vélekednek a volt kisgazda politikusok.

(Népszava)

Korábban:

(2001.01.10.)