Februárban egyeztet a Fidesz frakciója a szocialistákkal <br/>

Vágólapra másolva!
Nagy Sándor szocialista frakcióvezető tagadta, hogy már hétfőn tárgyalnának Szájer Józseffel, a Fidesz frakcióvezetőjével. Nagy szerint csak időpont-egyeztetésről lesz szó, az érdemi tárgyalások februárban kezdődnek. Nagy elmondta, a szocialisták ellenőrizni fogják a kétéves költségvetés célkitűzéseinek megvalósulását. A kisgazdapártban történtekkel kapcsolatban Nagy Sándor azt mondta, hogy Magyarországon agrárválság van, és a Fideszt is felelősség terheli ezért.
Vágólapra másolva!

Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője szerint február első felében kerülhet sor a legnagyobb kormányzópárt és a legnagyobb ellenzéki erő frakcióvezetőjének egyeztető megbeszélésére.

Nagy Sándor pénteki debreceni sajtótájékoztatóján ezzel tagadta azokat a sajtóhíreket, miszerint hétfőn ülne tárgyalóasztalhoz Szájer Józseffel. Elmondta: hétfőn csupán a leendő megbeszélés időpontját egyeztetik, illetve rögzítik a Fidesz frakcióvezetőjével. A szocialista frakcióvezető szerint az érdemi tárgyalásra leghamarabb február első hetében kerülhet sor.

Nagy Sándor szerint Magyarországon agrárválság van, s megítélése szerint a Független Kisgazdapárt válságával gyakorlatilag megszűnt a magyar mezőgazdaság parlamenti képviselete.

- Orbán Viktor kormányfőt is felelősség terheli azért, hogy a Fidesz gyakorlatilag kivonult az agráriumból, s ily mértékű válsághelyzet állhatott elő a magyar mezőgazdaságban - vélte.

Az MSZP frakcióvezetője ugyanakkor üdvözölte a Zöld szalag mozgalom zászlóbontását, "amelyben ismert személyiségek pártoktól függetlenül fogtak össze a vidék érdekében".

Nagy Sándor sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az MSZP képviselőcsoportja készül a tavaszi ülésszakra. Hangsúlyozta: a frakció a napokban alakítja ki álláspontját a kormány által beterjesztett törvénytervezetekről, törvénykezési menetrendről, így például az államháztartási törvény módosításával és a nemzeti földalap létrehozásával kapcsolatos tervezetekről.

Elmondta azt is, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem kabinetrendszert, hanem csak egyetlen kabinetet hoznak létre a Szocialista Pártban, amely a leendő szocialista kormányprogram szakmai előkészítő munkáját fogja össze.

- Az MSZP saját kezdeményezéseként három szakmai csomagot dolgoz ki a demokrácia védelme, az elszegényedés megállítása és a vidék agrárválságának kezelése érdekében, amelyet törvénytervezet formájában szeretne a parlament elé terjeszteni - tette hozzá.

Nagy Sándor Debrecenben bejelentette: pártja monitoringrendszert indít a kétéves költségvetés célkitűzései megvalósításának ellenőrzésére, s az MSZP minden egyéni országgyűlési választókerületben úgynevezett problématérképet készít a településeken élők valós helyzetének feltárására.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001.01.11.)