Vágólapra másolva!
Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum Országos Választmányának szombati ülésén bejelentette: ismét vállalja a jelölést a pártelnöki tisztségre. Dávid Ibolyát több mint négyszáz szervezet jelölte pártelnöknek, mindössze két szervezetnél történt kettős jelölés.
Vágólapra másolva!

Csáky András, a választmány elnöke a közölte: a testület ellenszavazat nélkül javasolja a tizenhatodik tisztújító országos gyűlésnek, hogy Dávid Ibolyát válassza ismét meg pártelnöknek. Elmondta azt is, hogy az MDF indul a dabasi időközi országgyűlési választáson, és - a helyi szervezet ajánlása alapján - Szűcs Lajost, a Fidesz jelöltjét támogatják.

Dávid Ibolya elmondta: a Magyar Demokrata Fórum csak olyan szervezetekkel teremt szorosabb együttműködést, amelyek 2002 és 2006 között nem lépnek koalícióra a Magyar Szocialista Párttal és a Szabad Demokraták Szövetségével, mivel az MDF sem ezekkel a pártokkal, sem radikális irányzatot képviselő pártokkal nem akar koalícióra lépni.

"A demokrata fórum az egyre nagyobb társadalmi különbségek csökkentését tekinti a legfontosabb feladatának" - mondta Dávid Ibolya az MDF országos választmányának zárt ülése után. Dávid Ibolya az is elmondta, hogy fontos feladat szintén, hogy a kétéves költségvetés hátrányait "minimalizálni" tudják. "Elégtelennek ítéljük meg a közszolgálati médiumok kultúraközvetítő szerepét, egyszersmind úgy gondoljuk, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az értékteremtő műhelyek, például a Kortárs, a Magyar Szemle pénzügyi gondok miatt megszűnjenek" - mondta Dávid Ibolya.

(MTI)

Ajánló: