Sikeres volt a Duna-átúszás <br/>

Vágólapra másolva!
Ifj. Schirilla György és Cserneczky Attila idei elsőször úszta át a Dunát. Szombaton kora délután 17 percre volt szükségük a Szentendrei sziget és Vác közötti vízi út megtételére.
Vágólapra másolva!

A két úszó minden gond nélkül, 17 perces tempózással tette meg a két part közötti távolságot a mindössze 1.5 fokos vízben. A váci "célban", a Duna-korzón többezren várták és köszöntötték őket.

Ifj. Schirilla és Cserneczky egyrészt az egészséges életmódot kívánja népszerüsíteni most kezdődött sorozatával, másrészt a nem egészen két évvel ezelőtt elhunyt Schirilla Györgyre emlékeznek a téli folyóátúszásaikkal.

(MTI)