Kelendőek a schengeni vízumok Kelet-Európa feketepiacain<br/>

Vágólapra másolva!
A La Derniere Heure című belga lap leleplezése szerint Bulgáriában húsz bűnszövetkezet foglalkozik bolgár állampolgárok Belgiumba csempészésével, s a jelek szerint korrumpált segítőik vannak a német és a francia nagykövetségen. Hasonló következtetésre jutottak Hollandiában is, ahol kiderült, hogy a bukaresti holland nagykövetségen pénz ellenében gyorsabban lehet vízumhoz jutni.
Vágólapra másolva!

A népszerű belga liberális lap megszerezte azt a jelentést, amelyet a belügyminisztérium egyik kiküldött munkatársa készített az illegális bevándorlás bolgár száláról, amely meglepő adatok sorát szolgáltatja. 1999-ben a Bulgáriából kivándorolni szándékozók közel fele Belgiumba igyekezett, s mint célország, a kis nyugat-európai ország messze megelőzte az Egyesült Államokat és Kanadát. Tavaly több mint 1500 bolgár állampolgár kért politikai menedékjogot Belgiumban.

A bevándorlásnak ez a formája azért volt eddig a legnépszerűbb, mert a kérelmezők tudták, hogy kérelmük elbírálásáig élvezhetik a minimálbérrel egyenlő pénzbeli ellátmányt, s ha nem is kapják meg a menedékjogot, a hosszadalmas eljárás következtében akkor is jó esélyük van, hogy végleg Belgiumban maradhassanak.

A belga belügyminisztérium adatai szerint 1996 óta mindössze öt bolgár állampolgánrak adták meg a politikai menedékjogot. A belügyminisztériumi munkatárs jelentése szerint Bulgáriában 19 utazási irodának álcázott bűnszövetkezet foglalkozik bolgár állampolgárok fondorlatos bejuttatásával Belgiumba.

A leggyakoribb eljárás szerint 37 ezer frankot (240 ezer forint) kérnek a vízum megszerzéséért és 20 ezret (130 ezer forint) az utaztatásért. Mindegyik maffiózó szervezet nagy gondot fordít arra, hogy igazi, érvényes beutazási vízumot szerezzen ügyfeleinek a schengeni övezet valamelyik országába, ahonnan aztán már szabadon mehetnek tovább a bolgárok bármely más országba. A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy a legtöbb bolgár francia vagy német vízummal lép schengeni területre, tehát alapos a gyanú, hogy az embercsempész "utazási irodák" szoros kapcsolatokat építettek ki egyes nyugat-európai nagykövetségek helyi, bolgár alkalmazottaival, s az ő segítségükkel szerzik meg a vízumokat.

Belgiumhoz hasonlóan, a holland külügyminisztérium és a holland rendőrség is vizsgálatot kezdett annak megállapítására, hogy a bukaresti holland nagykövetségen valóban üzérkednek-e a schengeni vízumokkal. A vizsgálat azt követően indult, hogy holland üzleti csoportok panaszt tettek: miközben tőlük román üzleti partnereik hollandiai beutazásáért több tízezer dollárnyi garanciát kérnek, s ennek ellenére sok partnerüktől megtagadják a beutazási vízumot, a nagykövetség alkalmazottai néhány ezer dollárért feketén árusítják a vízumokat.

A panasz megalapozottságát látszik igazolni az, hogy a román sajtóban számos olyan apróhirdetés jelent meg, amely szerint közvetítő cégek 1300-3000 ezer dollárig terjedő összegért vállalják a holland vízumok megszerzését román állampolgárok számára. A holland külügyminisztérium megerősítette, hogy az első vizsgálatok szerdán fejeződtek be, de ezek során csak kisebb szabálysértésekre bukkantak.

(MTI)

Ajánló: