Schaffer István lett Horváth Pál utódja az MKGI élén <br/>

Vágólapra másolva!
Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a pályázati kiírásnak megfelelően Schaffer Istvánt nevezte ki, január 15-ei hatállyal, a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságának (MKGI) vezetőjévé.
Vágólapra másolva!

Schaffer István 1969-ben született. A Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar áruforgalmi szakán végzett 1993-ban. 1993-1996 között hitelezési munkatársként, majd főmunkatársként dolgozott a Postabank és Takarékpénztár Rt. pécsi területi igazgatóságán. 1996-1997 között pénzügyi vezetője a volt Pini Hungary Kft.-nek, majd 1997 és 1998 között gazdasági vezetőként dolgozott az M. H. C. Kft.-nél. 1998-ban közgazdasági osztályvezető volt a Sara Lee Douwe Egberts Rt.-nél. 1998. november 1-jétől az MKGI gazdasági igazgatója. Schaffer István C típusú középfokú angol nyelvvizsgával és alapfokú tőzsdevizsgával rendelkezik.

Stumpf István kancelláriaminiszter 2000. december 8-án azonnali hatállyal mentette fel tisztségéből Horváth Pált, az MKGI korábbi vezetőjét, miután ittasan közlekedési balesetet okozott.

(MTI)

Korábban:

(2000. december 8.) Pénzbüntetéssel sújtják a Miniszterelnöki Hivatal ittasan karambolozó ex-igazgatóját(2000. december 15.)