Csúcs László úgy érzi, a Fidesz mellettük áll<br/>

Vágólapra másolva!
A kisgazdaelnökkel szembefordult Csúcs László szerint nagy valószínűséggel újabb Torgyán Józsefet érintő kedvezőtlen információk kerülnek nyilvánosság elé. A volt frakcióvezető-helyettes azt mondta, hogy a Fidesz támogatja az úgynevezett reformkisgazdákat, de konkrét segítségre csak a radikális változások után számíthatnak. Az FKGP volt főtitkárhelyettese, Molnár Róbert szerint az elnök utasítására csak a Torgyán Józseftől anyagilag is függő megyei vezetők tesznek hűségnyilatkozatokat.
Vágólapra másolva!

Akinek füle van hallja, hogy a Fidesz szerint is egyértelműen koalíciós üggyé vált az FKGP-ben kialakult válsághelyzet - közölte Csúcs László. A kisgazda reformerek vezetője úgy véli: Mátrai Márta Fidesz frakcióigazgató és Kövér László pártelnök hétvégi nyilatkozatai egyértelműen jelzik, hogy a Fidesz támogatja a Torgyán József leváltásáért indított mozgalmat. Csúcs László elmondta: ennél konkrétabb segítségről még korai lenne beszélni, mivel először bizonyítaniuk kell, hogy saját erejükből is képesek a radikális fordulatra.

A kisgazda elnök leváltását szorgalmazó volt frakcióvezető-helyettes több mint elképzelhetőnek tartja, hogy Torgyán Józseffel kapcsolatban újabb "meglepő ügyek" kerülnek nyilvánosságra a közeljövőben, ám ezek mibenlétéről egyelőre nem nyilatkozott. Csúcs szerint máris számos megyei alelnök és helyi szervezet vezetője jelentkezett az aláírásgyűjtő akció hatására. Eddig mintegy kétszáz aláíró támogatja a rendkívüli országos nagygyűlés összehívását. A hétvégén pedig számosan kértek feladatokat a válságstábtól. Új lendületet adhat az akciónak, hogy a hét közepén a szükségesnek vélt pártalkotmány-módosítási javaslatokkal kiegészített aláírásgyűjtő íveket juttatnak el az alapszervezetekhez. A lap információi szerint írásban biztosította támogatásukról a reformereket az FKGP pécsi szervezete nevében Hangya Antal elnök, valamint Kurucz István egy Bács-Kiskun megyei FKGP szervezet elnöke.

Csúcs László magánvéleményeként elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy az FKGP jelenlegi gondjaiért felelős pártelnök kizárása is szóba kerüljön a január 25-ei frakcióülésen. Gyimóthy Géza, az FKGP alelnöke viszont úgy véli, hogy Torgyán Józsefet az elmúlt években tízszer választották meg pártelnöknek, ami azt jelzi, hogy nem aktuális a leváltása. Szerinte a Csúcs Lászlóhoz csatlakozó képviselőknek és FKGP-tagoknak a kisgazdapárt megyei, illetve országos fegyelmi testületei előtt kell "elszámolniuk pártbomlasztó tevékenységükkel". Kiszely Katalin elmondta, hogy a kisgazda alkotmánynak ki kell mondania, hogy az elnök helyett az elnökség tehessen javaslatot a nagyválasztmány összehívására, fontos kérdésekről pedig titkos szavazással kell dönteni.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2001. január 14.)